Infostart.hu
eur:
362.9
usd:
314.07
bux:
147813.31
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Unsplash.com

Rosszabbul alszunk, mint a járvány előtt

A pandémiás időszak is tehet arról, hogy egyre rosszabb az emberek alvásminősége – mondta el az InfoRádiónak a Magyar Alvás Szövetség elnöke, hozzátéve: ma minden második felnőtt szenved alvászavaroktól. 

Kevesebbet alszunk, mint száz évvel ezelőtt, és a kevesebb alvás minőségi romlással is párosul – mondta el érdeklődésünkre a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

G. Németh György kifejtette: hogy hogyan aludtunk éjszaka, annak alapvető fokmérője az, hogy milyen a reggeli ébredésünk. Hogy az ember úgy kel fel reggel, hogy szinte visszahúzza az ágy, és stimuláló eszközöket kell igénybe venni ahhoz, hogy egyáltalán észhez térjünk.

Az emberek többsége ma már valamilyen módon találkozik ezzel a negatív jelenséggel – tette hozzá, megjegyezve, hogy a rosszul alvó embereknek a száma jelentősen növekszik, ezért kell odafigyelnünk.

  • Az alvászavarok kötődhetnek az elalváshoz, ahhoz, ha valaki nem tud 15-20 percen belül álomba merülni.
  • Lehetnek átalvási nehézségek: éjszaka felébredünk, és nem tudunk visszaaludni, csak forgolódunk.
  • Vagy túl korán ébredünk, és így nincs meg a megfelelő alvásidő.

A tudomány ma nagyjából 120 féle alvászavart és alvásbetegséget tart számon. Ezek között vannak nagyon súlyosak, például a légzési apnoé, ami alvás közbeni légzéskimaradást jelent, vagy az alvajárás – hangsúlyozta a szakember.

A romló tendenciának a lassan két éve tartó pandémiás időszak is oka:

minden második betegnél ráerősített a korábbi hajlamára a járvány, vagy az hozta elő ezt az állapotot. A megváltozott körülmények az alvási szokásokra is hatással vannak, megszakadt a cirkadián ritmus, amit megszoktunk. Ha ez nem áll helyre, akkor az alvászavarokból hamar alvásbetegségek alakulhatnak ki, amelyek már orvosi segítséget igényelnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×