eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Nyitókép: Pixabay

Közelít a hidegfront, figyelmeztetést adtak ki

Hidegfront éri el a Kárpát-medencét, kedd estig megnövekszik a felhőzet, és elszórtan csapadék is várható, és északon a levegő is lehűl.

A kevés gomolyfelhő mellett észak felől megnövekszik, majd meg is vastagszik a magasszintű felhőzet, reggelre már többnyire erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben kedden délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő.

Kedden elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar, de este délen eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.

Összesen 11 megyére - Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala - adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 18, 25 fok között valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet.

Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×