eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
A 3-as metró vonalának felújítása miatt metrópótló busz közlekedik a Váci úton 2017. november 4-én. Az Újpest-központ és a Lehel tér közötti szakasz felújítása várhatóan egy évig tart.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Egy hetet tölt dugóban minden magyar autós

A tömegközlekedést viszont nálunk veszik igénybe az egyik legnagyobb arányban, míg az európai dugóranglistán a 13. helyen szerepelünk.

Az Eurostat adatai szerint a 2017-ben megtett magyar kilométerek 70 százalékát autóval teljesítették. Ez soknak tűnhet, ám a többi adatot figyelembe véve látható, hogy arányaiban a magyarok autóznak a legkevesebbet Európában - írja a Pénzcentrum.

A közlekedési eszközönként eloszló megtett kilométerek listáját Litvánia vezeti, ahol több mint kilencszer annyian közlekednek autóval, mint tömegközlekedéssel. A második helyen Norvégia, a harmadikon pedig Portugália áll.

Nálunk az emberek 70%-a közlekedik autóval és 21,1%-a tömegközlekedéssel,

a maradék 8,9% pedig vonattal.

Ezzel Európa élvonalában vagyunk a tömegközlekedésben megtett kilométerek tekintetében, nálunk többet csak a törökök (28,2%) és az észak-macedónok (22,2%) utaznak busszal és trolival.

A vonatközlekedést Svájcban vették a legtöbbet igénybe (19,7%), a legkevesebbet pedig Észak-Macedóniában (0.6%). Magyarország a középmezőnyben van.

Annak ellenére, hogy az európai átlaghoz képest több mint 10 százalékkal kevesebbet autózunk,

Budapesten tavaly egy átlagos autós 162 órát ült a dugóban, ami majdnem egy hétnek felel meg.

Az adatok szerint a magyar főváros a 13. helyen van az európai dugóranglistán, megelőzve olyan nagyvárosokat, mint Manchester, Barcelona vagy Amszterdam. Az első helyen Róma áll 254 órával, míg a második helyezett Dublin lett 246 órával, ami több, mint 10 nap.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×