Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Lányok ülnek a stégen a tavaszias melegben a nagykanizsai csónakázótónál 2019. február 28-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Jócskán lehűl a levegő a délutáni meleg után

Folytatódik a csapadékmentes, kissé szeles időjárás nagy hőmérséklet-különbségekkel.

Kedden a többórás napsütés mellett az ország nyugati felében főként fátyolfelhők, míg másutt gomolyfelhők is lesznek az égen.

Egy-egy kisebb zápor legfeljebb a Tiszántúlon alakulhat ki. A keleti, majd a délkeletire forduló szelet élénk, főként az Észak-Alföldön, illetve az Északi-középhegység térségében időnként erős lökések kísérhetik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 8 és 14 fok közé, míg

szerda hajnalra általában 0 és +8 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán napközben azután változóan mennyiségű fátyol- és gomolyfelhőzet várható, amelyből elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki néhol kisebb eső, futó zápor. A délkeleti szél megélénkül, délkeleten és északnyugaton megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×