Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.55
bux:
132444.68
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Vasárnap eljön a Nagy Vízbe Ugrás ideje!

Országszerte 15 helyszínen rendezik meg július 10-én, vasárnap a Nagy Ugrás elnevezésű programot, amellyel a folyók és vizes élőhelyek természeti értékeire hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.

A WWF Magyarország Alapítvány közleménye szerint a program központi helyszíne idén is a dunabogdányi szabadstrand lesz, ahol tavaly mintegy háromszázan rohantak egyszerre a Dunába, hogy ezzel álljanak ki folyóink védelme mellett.

Az eseményhez - amely az Ausztriában, Horvátországban és Szerbiában is ekkor megrendezett Európa Amazonasa elnevezésű emléknap részeként ünnepli az öt országon átnyúló Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum kezdeményezést - idén Herend, Heresznye, Sződliget, Gyermely, Kisoroszi, Nagymaros, Nagykörű, Sajóörös, Cégénydányád, Ibrány, Túristvándi, valamint Törökszentmiklós, Zebegény és Vác is csatlakozott.

A Nagy Ugrás elnevezésű európai kezdeményezés egy évtizedes múltra tekint vissza, első alkalommal 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be ugyanabban az időpontban.

"A délelőtt a hagyományos strandröplabda versennyel indul, amire a helyszínen lehet majd regisztrálni, a győztesek pedig ezúttal sem távozhatnak jutalom nélkül. Csúszda, kalandpark, kreatív sarok, vízparti gyermekjátszó, zene és a védjeggyé vált plüss óriáspanda várja az ugrani vágyókat" - idézi a közlemény Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét, aki kiemeli azt is: az Európa-szerte ugyanekkor megrendezett esemény célja újjáépíteni kapcsolatunkat élővizeinkkel.

A dunabogdányi központi helyszínre Budapestről közös kerékpártúra is indul, a vasárnap délután 15 órakor egyszerre vízbe ugrókat pedig a Dunabogdányi Svábzenekar fúvósai fogják lelkesíteni. Újdonság, hogy idén a Duna szentendrei ága Dunabogdánnyal szemközti túlpartján, Kisorosziban is megrendezik a Nagy Ugrást, így érdekes látványban lehet része a látogatóknak a folyópart mindkét oldalán - olvasható a közleményben.

Az eseményről további információ a WWF Magyarország ( www.wwf.hu) honlapján olvasható.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×