Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Augusztus 9-én lesz Halmos Béla temetése

Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenészt, népzenekutatót augusztus 9-én 14 óra 15 perckor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójából - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

Az Emmi, a Magyar Művészeti Akadémia, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre saját halottjának tekinti a július 18-án 67 éves korában váratlanul elhunyt zenészt.

Halmos Béla 1946. június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben.

1969-től előbb a Sebő-Halmos-duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt a világ számos országában. 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt.

Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára csaknem három évtizeddel azután, hogy Novák Ferenc, Sebő Ferenc, Halmos Béla és Martin György közreműködésével megnyílt 1972. május 6-án Budapesten az első táncház.

2012-ben a Népművészet Mestere Díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2013 májusában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjai közé választotta.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×