Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Fogást keresünk a Balatonon

Bőséges fogással kecsegteti a Balaton a horgászokat, és a kerékpárosok is örülhetnek: a tavon menetrend szerint közlekedő bicikliszállító hajó indult.

Rekordfogásról maradtak le azok a horgászok, akik idén még nem próbáltak szerencsét a Balatonnál - tudtuk meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától, Füstös Gábortól, aki elmondta: a sok csapadék miatt áprilisban nagy mennyiségű víz érkezett a befolyókon a tóba, ez pedig a part közelébe csalta a halakat. Bizonyos alkalmakkor percek alatt lehetett 2-3 pontyot megszákolni.

A kihorgászott halat viszont tilos eladni - figyelmeztet a szakember. Mint mondta: a horgászat egy hobbi, így kereset forrása nem lehet. Adózási problémákat is felvetne, ha a horgászok eladnák a kifogott halakat - tette hozzá Füstös Gábor.

Behajózott bringák

A kerékpárosok azonban semmiféle szabályt nem sértenek, ha biciklijükkel hajóra szállnak: májustól ugyanis menetrend szerint közlekedik a Balatoni Hajózási Zrt. idei újdonsága, a kerékpárszállító hajó - tudtuk meg a társaság kereskedelmi igazgatójától, Kapócs Ferenctől. Mint mondta: évek óta tapasztalják a kerékpáros forgalom erősödését, ezért úgy döntöttek, hogy az egyik idősebb vízibuszt átalakítják, így közlekedik majd egy olyan hajó a Balatonon, amely akár 30 darab kerékpárt szállíthat.

A kerékpáros hajó szombati napokon a Szigliget - Balatongyörök - Balatonmáriafürdő útvonalon közlekedik, vasárnaponként pedig Balatongyörök és Máriafürdő között teljesít szolgálatot. A katamaránokon ezután is lehet majd kerékpárokat szállítani.

A menetjegyek drágultak a tavalyi szezonhoz képest. Egy Fonyód-Badacsony jegy 100 forinttal lett drágább, Balatonfüred és Tihany között pedig 140 forinttal kerül majd többe a hajózás.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×