Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kormánytámogatás három megyei kórháznak

A kormány biztosítja az orvosi diagnosztikában használt MR-készülékek telepítését és finanszírozását abban a három megyei kórházban, ahol jelenleg nincs ilyen szolgáltató - mondta az egészségügyi miniszter. Székely Tamás Salgótarjánban emlékeztetett arra, hogy az intézkedés Nógrád, Tolna és Komárom-Esztergom megyét érinti.

 A miniszter arról is beszámolt, hogy - szintén az esélyegyenlőség jegyében - a kormány befogadja a gyulai kórház hemodinamikai fejlesztését is, így az MR mellett ezen a területen is teljes lesz az országos lefedettség. Székely Tamás azt is közölte, hogy a kormány a sürgősségi osztállyal igen, de CT-vel nem rendelkező szolgáltatókról is döntött. Mint mondta: ezeknek az intézményeknek még pályázatot kell beadniuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×