Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pelikánt láttak a Gellért-hegynél

Egy pelikán tűnt fel a Duna fővárosi szakaszán, a Gellért-hegynél. Valószínűleg a jég és a fagy kényszerítette be Budapestre ezt a hivatalosan gödénynek nevezett, veszélyeztetett madarat, amely nagyon ritkán fordul elő Magyarországon - közölte az InfoRádióval a Magyar Madártani Egyesület munkatársa.

Az utóbbi hónapokban több helyen is feltűnt Magyarországon a pelikán két példánya, egyikük a fővárosban. A napokban a Duna fővárosi szakaszán, a Gellért-hegynél látták a madarat.

Berényi Zsombor, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa elmondta, feltehetően a Duna vonzotta Budapestre, táplálkozó területein ugyanis befagytak a vizek, és a komoly hótakaró miatt nem jut táplálékhoz.

A megfigyelt két madár közül az egyiket még tavaly március végén észlelték Tömörkény közelében, azóta több nagy halastónál is felbukkant. A legtöbbször a Hortobágyon figyelték meg, év végén a bősi vízduzzasztónál látták.

Ismételt feltűnésekből arra lehet következtetni, hogy Magyarországon telel néhány kóborló példány a vonuló madárból, amely amúgy a Földközi-tenger keleti medencéjében, a Nílus mentén tölti a zord hónapokat - közölte Berényi Zsombor.
A borzas gödény - amit a köznyelv hív pelikánnak - egykor Magyarország területén is költött. A XVIII., de talán még a XIX. században is élt a délkeleti országrészek mocsaraiban. Mára ritka vendéggé vált, elsősorban az Alföldön szokták látni május és július között. Globálisan veszélyeztetett, vörös könyves faj, nem csak a Kárpát-medencében, de Európában is ritka a megjelenése. A legnagyobb fészkelő helye a Duna-deltában van.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×