Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Urbitális Hídmaraton Budapesten

Kerékpáros hídmaraton, filmvetítés és tajcsi is szórakoztatja az érdeklődőket a hét második felében az Urbitális Majális keretében.

A bringások körülbelül 40 kilométeres utat tesznek meg a Roosevelt térről indulva az Akadémia utca, Kossuth Lajos tér és Széchenyi rakpart érintésével a Margit hídon át a Margitszigetre, majd az Árpád hídtól a Jégtörő és Gázgyár utcán keresztül a Római partra. A Megyeri hídról a Váci útra, majd a Népsziget és a Meder utcai kis híd után a Cserhalom utcába érkeznek. A Népfürdő utcán át az Újpesti rakpartot érintve a Margit hídra tekernek fel, s a dunaparti bicikliúton az Erzsébet hídig gurulnak. A Szent Gellért és a Műegyetem rakpart után a Lágymányosi hídon, majd a Millenniumi Városközpont mellett elhaladva a Nehru part és Sóház utca után a Szabadság hídon is áthaladnak a résztvevők. Végül az Erzsébet hídon kell még átmenni, hogy a Dunakorzón át a Roosevelt térre, a célba érkezzenek.

A Kerékpáros hídmaraton nem lezárt területen, hanem kijelölt kerékpárutakon, illetve ezek hiányában kisforgalmú utcákon halad - olvasható a rendezvény kommunikációjával megbízott cég MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Nemzeti Színház ad otthont szombat este a Budapesti kaleidoszkópnak, azaz a magyar főváros történetét bemutató diafilmvetítésnek. A publikum a Magyar Diafilmtörténeti Gyűjtemény anyagából láthat válogatást.

A Duna Plaza moziban csütörtökön egy Dunáról készült mozgóképet tekinthet meg a publikum, majd beszélgetésen vehetnek részt az Európa kék szalagja a Duna című film alkotójával, Varga Jánossal, aki társaival a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig túrakenuval végigevezett a folyón.

Éleszd fel tested és tudatod címmel reggeli tajcsi várja az érdeklődőket a Margitszigeten csütörtök reggel: a tajcsi Kínában az egyik legelterjedtebb és minden korosztály által űzött harcművészet egészségmegőrző és harmóniateremtő mivolta miatt - olvasható a honlapon.

A május 31-ig zajló NagyVárosFesztivál központi témájának idén a Dunát választották. A részletes programot az érdeklődők a www.urbitalis.hu oldalon olvashatják el.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×