Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Az Y generáció: csak egy klikk, és megoldódnak a konfliktusok

Csaknem minden tizedik amerikai gyerek videójáték-függő - állapította meg az Egyesült Államokban végzett első országos reprezentatív felmérés. A megdöbbentő eredményeket a Pszichológiai Tudomány c. szaklap közli. Az InfoRádió által megkérdezett pszichoterapeuta a tanulmány megjelenése kapcsán arra figyelmeztet, hogy Magyarországon is több százezerre tehet a játékok miatt az iskolában és emberi kapcsolataikban rosszabbul teljesítő, az interneten szocializálódott gyermekek száma

Az Y generáció - ők azok az 1982 után született fiatalok, akik már egy olyan korba csöppentek bele, amely az információs technológia fejlődésének következtében egy teljesen gépesített világot jelent. Az InfoRádiónak nyilatkozó pszichoterapeuta szerint ma már nem ritka, hogy egy első osztályos gyereknek saját mobiltelefonja van, nyolc-tízévesen pedig önálló életet élnek az interneten.

Tari Annamária úgy véli: mivel a családi és szabadidős foglalkozások visszaszorultak, olyan rajzot lehetne készíteni a mai fiatalok életéről, hogy a felnőtt helyett egy monitor köré csoportosulnak, és akár hálózatban is tudnak egymással játszani - ez is tovább mélyítheti az számítógép-függőséget.

A szakértő szerint a videójétékok esetében a gyerekeknek csiszolódik fantáziájuk és kreativitásuk, valamint izgalmakat élnek át, ám régen ezeket emberi interakciókban gyakorolták. Függőségi viszonyba gépekkel lehet kerülni, és olyan játékkal, amely szenvedélyszerűen magába szív - hangoztatta Tari Annamária, aki hozzátette: a videójáték-függőségnél a fiatalok először még csak az örömöt keresik, a második fázisban azonban már a folyamatos kielégülést.

Az interneten és videójátékokon szocializálódó kamasz konfliktushelyzet esetén egy bal egérgombbal bárhonnan ki tud lépni, ez a módszer azonban a való életben nem működik - hangsúlyozta a pszichoterapeuta, aki szerint ez a generáció jobban bajlódik majd az emberi szituációk megoldásával.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×