Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Milyen fajta legyen a Fehér Ház ebe?

Kevés döntést várnak olyan visszafojtott lélegzettel az Egyesült Államokban Barack Obamától, mint a "first dog" kiválasztását. A kérdés olyan nagy érdeklődést keltett, hogy a megválasztott amerikai elnök első sajtókonferenciáján is beszélt róla.

"Két feltételt kell valahogy összeegyeztetni" - mondta első sajtótájékoztatóján Obama. - "Az egyik, hogy Malia allergiás - vagyis a kutyának hipoallergénnek kell lenni. Vannak ilyen fajták. Másrészt viszont menhelyről szeretnénk kutyát választani, márpedig a menhelyi kutyák többsége nyilvánvalóan keverék, mint én" - tette hozzá a "fontos kérdést" taglalva.

Obama még az elnökjelölti kampány elején ígérte meg a lányainak, a tízéves Maliának és három évvel fiatalabb húgának, Sashának, hogy akár nyer, akár nem, mindenképpen kapnak egy kiskutyát.

Mihelyt kiderült, hogy megnyerte az elnökválasztást, azonnal be is jelentette a lányoknak: a Fehér Házba már a kutya is költözik velük.

Hátravan azonban még a legkomolyabb probléma: a kutya kiválasztása. Az állatvédő szervezetek egyértelműen azt az ötletet támogatják, hogy az elnöki család egy menhelyről válasszon magának házi kedvencet - ez azonban, ahogyan azt maga a megválasztott elnök is mondta, a nagyobbik gyerek allergiája miatt nem lesz könnyű.

Nincs hipoallergén kutya

Éppen ezért kardoskodnak a fajkutya-tenyésztők amellett, hogy Obamáék az úgynevezett hipoallergén fajok közül válasszanak - ilyen például a Bichon Frisé vagy az uszkár.

Megszólaltak természetesen az allergiával foglalkozó orvosok is: szerintük a döntés könnyebb, mint látszik, nincs ugyanis hipoallergén kutya - vagyis olyan, amelyik nem okoz allergiát.

Azoknál, akik allergiásak a kutyára, nem az állat szőre, hanem a bőréről lehámló apró darabkák váltják ki a reakciót. Az uszkár és a hozzá hasonló fajták, amelyeknek a szőre nem hullik, illetve a kopasz kutyák kevésbé "korpásak", de ahhoz elég apró bőrdarabot hullatnak el, hogy egy erősen allergiás ember számára kellemetlen tüneteket okozzanak.

Emellett allergiás tüneteket válthat ki a kutyák nyála és a vizelete is - hangsúlyozza Jonathan Field, a New York-i Egyetem allergia- és asztmaklinikájának igazgatója, aki az allergiás gyerekek szüleinek azt javasolja: mielőtt kutyát visznek haza, tegyék lehetővé, hogy a gyerek egy kis időt eltöltsön az állattal - így még időben kiderül, hogyan reagál rá.

A kutya kiválasztása tehát nem könnyű, de állatbarátok szerint nagyon megéri - és nem csak a gyerekek miatt. "Szeretném, ha Obama elnöknek lenne kutyája. Amikor az embernek nehéz napja van, mitől lenne jobb kedve, mint hogy elviszi sétálni a kutyát" - hangsúlyozta Stephen Zawitowski, az állatkínzás megelőzésével foglalkozó társaság vezetője.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×