Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Már az óvodások egy része is kezelhetetlen

Több tízezer gyereket rúgtak ki vagy függesztettek fel tavaly a brit iskolákból, mert erőszakoskodtak társaikkal vagy tanáraikkal - derül ki hivatalos adatokból. A fiatalok kezelhetetlensége nemcsak az osztálytermekben jellemző, hanem már az óvodákban is.

Kábítószer-birtoklás, ittasság, szexuális zaklatás, rasszizmus, verekedés - tavaly összesen 46 ezer 11 évnél fiatalabb diákot zártak ki vagy függesztettek fel a brit általános iskolákban ilyen és ezekhez hasonló cselekedet és magaviselet miatt. A hivatalos adatokból az is kiderül, hogy 4 ezer esetben 5 éves vagy még annál is fiatalabb gyerekek voltak kezelhetetlenek.

Mindez azt jelenti, hogy tavaly Nagy-Britanniában átlagosan 240 diákot rúgtak ki az iskolákból naponta.

A tanárok arról panaszkodnak, hogy még a legkisebbek is székeket dobálnak, káromkodnak és nem veszik figyelembe az utasításokat. Úgy vélik, hogy a gyerekek kezelhetetlen iskolai viselkedése főleg a túl engedékeny szülők miatt alakul ki, akik otthon nem szabnak megfelelő korlátokat, ezért a gyerekek az iskolában dührohamot kapnak és engedetlenek lesznek.

Sőt, már iskola előtt is nehezen kezelhetők a gyerekek: az óvodákból 2007-ben 20 olyan kétévest küldtek haza, akik társaikra vagy az óvónőre támadtak, míg 380-at erőszakos viselkedés, durva beszédmód vagy károkozás miatt zártak ki.

Az ellenzéki politikusok, akik közül sokan megdöbbentőnek nevezték az adatokat, úgy vélik: a tanárok gyenge fegyelmezőképessége áll a diákok rossz magaviseletének hátterében. "A tanároknak olyan hatalmat kell adni, amellyel fenn tudják tartani a rendet az osztálytermekben és le tudják csillapítani a rossz magaviseletű diákokat, mielőtt eszkalálódna az erőszak" - mondta Michael Gove, a Konzervatív Párt prominens politikusa.

Több kritika érte az iskolák "forgóajtó politikáját" is: rövid időre hazaküldik és felfüggesztik a rossz diákokat, akik azonban az iskolapadba visszaülve ott folytatják, ahol abbahagyták.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×