Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csak tévhit, hogy nem alszunk eleget?

Egy neves brit tudós szerint milliók élnek abban a tévhitben, hogy nem alszanak eleget. A szakértő úgy véli: a legtöbb embernek bőven elég nyolc óránál kevesebb alvás, és nem kéne annyit aggódni az ágyban töltött kevés idő miatt.

Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a nézetnek, miszerint az alváshiány jelentős szerepet játszik az elhízás és a cukorbetegség kialakulásában - állítja a Loughborough-i Egyetem alvásközpontjának vezető professzora, aki szerint a legtöbb embernek nincs szüksége nyolc órányi alvásra.

"Szerintem az emberek túlnyomó többsége eleget alszik" - mondja Jim Horne, bár azt nem tagadja, hogy az inszomnia bizonyos szinten szerepet játszhat az elhízásban, de korábbi kutatások már bebizonyították: ez akkor igaz, ha rendszeresen öt óránál kevesebbet alszunk.

Az egyetem kutatói 11 ezer embert kérdeztek meg alvási szokásairól. A válaszolók fele mondta azt, hogy túl keveset alszik, míg ötödük arról panaszkodott, hogy túl álmosnak érzi magát napközben.

Ugyanakkor amikor a kutatók megkérdezték, mivel töltenék az ajándékba kapott egy órát, a válaszadók csak elenyésző része mondta azt, hogy alvással. A többség ugyanis a plusz órát sportolással, szórakozással, olvasással, tévénézéssel, rádióhallgatással vagy éppen munkával töltené.

"Az, hogy többet akarunk aludni, nem egyenlő azzal, hogy több alvásra van szükségünk. Ha választási lehetőséget adunk az embereknek, akkor boldogan lemondanak az alvásról a szabadidős tevékenységek javára" - mondja a professzor, aki szerint ahelyett, hogy a kevés alvás miatt aggódunk és próbáljuk növelni az alvással töltött időt, az ébrenlét extra óráit valami produktív tevékenységgel kéne tölteni.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×