Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Forgalmas út mentén lakik? Kevesebb lesz a barátja!

Egy brit kutatás szerint azoknak, akik forgalmas út mentén laknak, sokkal kevesebb barátjuk van, mint a csendesebb helyen élőknek.

Egy jó baráti társaság megszerzésére csak akkor van esélyünk, ha csendes helyen élünk - derül ki a Nyugat-angliai Egyetem kutatásából, amely szerint azoknak, aki forgalmas út mentén laknak, 75 százalékkal kevesebb barátjuk van.

A kutatók szerint az autóktól hemzsegő utcában négyszer kevesebb arra az esélyünk, hogy sok barátunk legyen, ellenben ha a forgalmas úttól távolabb, egy csendes kis utcában veszünk házat, nagy baráti társaságunk lehet.

A vizsgálat vezetői az angliai nagyváros, Bristol északi részén élő lakosokat faggatta ki. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy az autós forgalom (amely az Egyesült Királyságban 1951 óta megtízszereződött), elszigeteli egymástól a szomszédokat. Azoknak pedig, akik állandó autózajnak vannak kitéve, jelentősen leromlott közösségi életük.

Az egyik lakos például azt mondta: naponta 20 ezer autó halad el háza előtt, és "a forgalom olyan, mint egy hegylánc: elvágja az embert a külvilágtól".

Egy másik férfi elmondta: négyéves kislánya folyamatosan köhög, és csökkentették azt az időt, amit kint tölthet a ház előtt.

A kutatást vezető szakember szerint az egyre növekvő autóforgalom jelentős életmódbeli változtatásra kényszerítette a lakosokat, akik kénytelenek megvédeni magukat a bejárati ajtajuk előtti állandó zajtól, szennyezéstől és veszélytől.

"Sok lakos alvási problémákról panaszkodott, és elmondták: nem töltenek el sok időt házuk előtt, és a gyerekeket megfosztották attól a szabadságtól, hogy az udvaron játszhassanak" - mondta Joshua Hart.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×