Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sikeres akar lenni a szerelemben? Olvasson!

Boldogabbak azok az emberek, akik sokat olvasnak, nagyobb eséllyel alakítanak ki tartós kapcsolatot és módosabbak is - derült ki egy felmérésből.

Különösen a férfiak esetében igaz, hogy minél olvasottabbak, annál sikeresebbek is - ez a következtetés vonható le abból a felmérésből, amelyet az olvasással foglalkozó egyik brit intézmény, a National Literacy Trust készített.

Azoknak a férfiaknak, akik csak egy hétéves gyerek olvasottságával rendelkeznek, a 43 százaléka él egyedül - míg ez az arány a sok könyvet forgatóknál mindössze 30 százalékos.

Az olvasási nehézséggel küszködő férfiaknak majdnem a negyede - 22 százalék - és még felnőtt korában is a szüleivel - ez az olvasottaknál mindössze 9 százalék.

A felmérésből kiderül, hogy 34 éves korukra az olvasott férfiaknak 68, a nőknek a 70 százaléka él élettársi kapcsolatban vagy házasságban - ez az arány az olvasási nehézségekkel küzdőknél 52, illetve 60 százalék.

Azok körül, akiknek nehézséget okoz egy könyv elolvasása, minden második gondolja úgy, hogy "elégedett az életével" - míg a könnyedén olvasók között 78 százalék vallja ugyanezt. Az olvasottak ráadásul általában jobban keresnek, és kevesebbet is dohányoznak, mint azok, akik olvasási nehézségekkel küzdenek.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×