Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Melyik anya veszi jobban a szívére a kisbaba sírását?

Jobban a "szívére veszi" a baba sírását az anya, aki természetesen hozta világra a gyermekét, mint az, aki császármetszéssel szült - ez derült ki amerikai kutatók vizsgálatából, akik mágneses rezonanciavizsgálattal tanulmányozták 2-4 hete szült anyák agyát.

A Yale Egyetem kutatói a magyarázatot is megtalálni vélték erre a jelenségre: szerintük a szülés során felszabaduló hormonok okozhatják, hogy kevésbé "érzékenyek" a babasírásra a császármetszésen átesett anyák.

A kutatásban 12 nő vett részt - közülük hat természetes módon, hat pedig császármetszéssel szült. Utóbbiak valamennyien tudatosan választották a császármetszést, vagyis arra nem orvosi okból volt szükség.

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című folyóirat legújabb számában publikált tanulmány magyarázatot ad arra a már korábban is észlelt jelenségre, hogy a császármetszést gyakran szülés utáni depresszió követi.

A vaginális szülés során ugyanis a hipofízis oxitocin hormont bocsát ki, amelynek fontos szerepe van az anya és gyermeke közötti kapcsolat megteremtésében, ezért "a szeretet hormonának" is nevezik. Ez a hormon a vaginális szülés során az izmok összehúzódását stimulálja, ugyanakkor erősíti a babával való együttérzést is.

A kutatást vezető James Swain szerint ezek a megfigyelések fontos hozzájárulást jelentenek az anya és gyermeke közötti kötődés neurofiziológiai és lélektani alapjainak megértéséhez.

A vizsgálat eredményei alátámasztják a gyakorló szülészorvosok tapasztalatait. John Walker professzor, a brit szülészek és nőgyógyászok szövetségének szóvivője is megerősítette: régóta megfigyelték már, hogy a császármetszéssel szült anyák nem mindig kötődnek igazán az újszülötthöz.

Szerinte azonban ennek nincs egyértelmű magyarázata - igaz, ő olyanokkal kapcsolatban vélekedik így, akiknél az orvosi vészhelyzet miatt kellett a császármetszés mellett dönteni.

Azt pedig még nem is vizsgálták, hogy hosszú távon is vannak-e kötődési problémáik az ilyen anyáknak - tette hozzá. "Kétség sem férhet ahhoz, hogy sok, császármetszéssel szült nő csodálatos anyává válik" - hangsúlyozta a professzor.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×