Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Halálért könyörög a társát lefejező kannibál

Megkezdődött annak a kínai férfinak a bírósági tárgyalása, aki egy kanadai buszon halálra késelte, majd lefejezte a mellette ülő utast. A férfi állítólag azt kérte a bíráktól, hogy öljék meg.

Vince Weiguang Li emberölés megalapozott gyanújával állt egy kanadai bíróság elé, miután július 31-én egy távolsági buszon lefejezte a mellette ülő utast. Az ügyész elmondta: a férfit többen látták, hogy az áldozat maradványaiból eszik, és találtak is testdarabokat a zsebében.

A késelő manitobai tárgyalását néhány nappal elhalasztották, hogy konzultálhasson az ügyvédjével. Miután a bíró megkérdezte tőle, hogy akar-e ügyvédet, a tárgyalóteremben ülő újságírók és bírósági alkalmazottak meghallották, amint azt mondja: "Kérem, öljenek meg!"

A rendőrség nem feltételez különösebb szándékot a brutális gyilkosság mögött, amit a 40 éves kínai bevándorló az utasok szeme láttára követett el.

A szemtanúk szerint a templomi gondokként dolgozó 40 éves férfi Tim McLean mellett ült egy buszon, amikor hirtelen rátámadt, 50-60-szor megszúrta, majd lefejezte. A 22 éves áldozat fejét fel-le hurcolta a buszban.

Néhányan azt is észrevették, hogy az áldozatból testrészeket vág le, amiket megevett, vagy zsebre tett. A rendőrség talált is nála egy zacskót, amiben a lefejezett áldozat füle, orra és az szájának néhány része volt.

A férfi 4 évvel ezelőtt Kínából vándorolt Kanadába, ahol egy templomban kapott állást. Tom Castor lelkész szerint nem volt semmi jele annak, hogy érzelmi problémái lennének, és nem is volt büntetett előéletű.

A késelőt pszichológiai vizsgálatoknak vetik alá, és ha bebizonyosodik, hogy mentálisan beteg, és nem volt tisztában tettével, akkor szakértők szerint eltörölhetik ellene a bűnügyi vádakat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×