Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lefülelték a háromszázezredik bliccelőt a BKV ellenőrei

Lefülelték az idei háromszázezredik bliccelőt a BKV ellenőrei. A társaság közleménye szerint a tetten ért bliccelő korábbi büntetéseinek teljes összege meghaladja a 370 ezer forintot, és eddig 23 alkalommal vette igénybe a társaság szolgáltatásait díjfizetés nélkül.

A közleményben megemlítik, hogy eddig ebben az évben mintegy 10 millió utast ellenőrzött a BKV 423 ellenőre. A bliccelő utasok aránya a szakértők szerint 20-30 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy naponta körülbelül 1.500-1.700 utassal szemben kezdeményeznek pótdíjazási eljárást a jegyellenőrök.

Az elmúlt öt évben pótdíjtartozásokból több mint 15 milliárd forintos kintlévőség halmozódott fel a közlekedési cégnek. Az idei évben várhatóan 10,5-11 milliárd forint kárt okoznak a bliccelők. Ebből az összegből akár 150 új buszt is beszerezhetett volna a társaság.

A háromszázezredik bliccelőt még vasárnap, a 78-as trolin fülelték le a BKV ellenőrei - tették hozzá a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×