Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Cirmos neveli az elhagyott pandát - nézze meg!

Egy hollandiai házimacska fogadta örökbe azt a vöröspanda-bocsot, amelyet az anyja eltaszított magától.

Az amszterdami állatkert Gladys névre hallgató vörös pandája (hivatalos nevén vörös macskamedve) június 30-án adott életet két kicsinek, de a szülés után nem volt hajlandó foglalkozni velük. A gondozó kezdetben inkubátorba tette őket, majd a házimacskája - amely nem sokkal korábban hozta világra négy kölykét - örökbe fogadta őket.

Az egyik bocs múlt héten elpusztult, a másik a jelek szerint elégedett a macskatejjel. Az állatkert közleménye ugyanakkor megjegyzi, hogy a következő néhány héten derül ki igazán, jut-e elég táplálékhoz a kis panda.

A nem mindennapi együttélésről a BBC honlapjára kattintva láthat képet.

A bocsot még nem nevezték el, ez a jog azt illeti meg, aki hajlandó örökbe fogadni, azaz anyagilag támogatni az állatkerti nevelését.

A vörös panda veszélyeztetett állatfaj, amely Kína, Bhután, Nepál, India és Mianmar (Burma) himalájai vidékein él. Az óriáspandának csak távoli rokona, kifejlett korában nem sokkal nagyobb egy házimacskánál.

Magyarországon vörös pandák a Budapesti Állatkertben és a Szegedi Vadasparkban élnek. Érdekesség, hogy az állat után nevezték el a népszerű Firefox internetes böngészőt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×