Infostart.hu
eur:
366.41
usd:
316.11
bux:
148705.83
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

237 érv a szex mellett

Az önbizalom-növelő hatás csak egy a 237-ből, amelyet a szex jótékony következményeiként tart számon egy kutatás. A szakemberek szerint az egészséges szexuális élet egy szeretett partnerrel csodákra képes.

A szexuális együttlét alatt a szervezetben endorfin termelődik, egy olyan anyag, amelyet a köznyelv csak boldogsághormonnak hív, hiszen jelentősen hozzájárul a közérzet javulásához. A többi mellett erre mutattak rá a Texasi Egyetem kutatói, akik a testi együttlétnek összesen 237 jótékony hatását gyűjtötték össze.

Kutatásukból, és az annak kapcsán megjelenő kommentárokból az is kiderül, hogy a szeretkezés fizikailag olyan jó hatással van a szervezetre, mint számos sport, ha pedig érzelmileg is sokat ad a partnereknek, az élettanilag különösen kedvező.

Általában elmondható, hogy a szexuálisan aktívabb emberek a sportban is aktívabbak, de mindez fordítva is igaz. Azaz érdemes akár a sportot, akár a szexet komolyan venni, mert ha az egyik területen jelentősen előrelépünk, erre számíthatunk a másikon is.

Ezzel együtt az is kiderült, hogy ha valaki negatív tapasztalatokat szerez az ágyban, az a pszichére olyan kedvezőtlenül hat, mint amilyen kedvező hatása van a jó szexnek.

Egy 2004-ben, négy ország lakóinak részvételével zajló kutatás például bebizonyította, hogy a szexuális kielégülés szoros kapcsolatba hozható a nemi élet gyakoriságával. Akik pedig gyakran szereznek pozitív élményeket az ágyban, azok között lényegesen kevesebb depressziós embert találtak, mint a kielégítetlen emberek között.

A szexualitás jótékony hatásai közé sorolható az is, hogy ellazít, így jó hatással van azokra, akik alvászavarral küzdenek. Sokan altatónak használják a szexet, közöttük pedig olyanok is akadnak, akiknek ezt partner nélkül is megoldják. Egy 2000-ben, az Egyesült Államokban készült kutatás 1866 női válaszolójának 32 százaléka árulta el, hogy szokott maszturbálni azért, hogy álomba ringassa magát.

A szexualitás talán legpozitívabb hatása a stresszoldás. A kutatások szerint már az emberi érintés is csökkenti a felgyülemlett feszültséget, érintésekből pedig a legtöbbet szex közben kap az ember.

Az eredmények szerint az orgazmus során oxytocin termelődik a szervezetben, a férfiaknál ez az ejakulációt segíti, míg a nőknél méhösszehúzódást okoz. A hormon mind a szervezet fizikai, mint pszichikai állapotára jótékonyan hat.

Bár a nők körében gyakori érv a partnerük elutasítására az, hogy fáj a fejük, valójában ezt nagyon rosszul teszik, hiszen az ágyban szerzett pozitív élmények fájdalomcsillapítóként hatnak a szervezetre.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×