Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sokan ellenzik a házi abortuszt

Elképzelhető, hogy a jövőben Nagy-Britanniában az otthonukban is elvégezhetik magukon az emberek a gyógyszeres abortusz második fázisát. Az abortusztabletta már eddig is sok vitát váltott ki.

Nagy-Britanniában lehetővé tennék a nőknek, hogy orvosi vagy egyéb egészségügyi segítség nélkül alkalmazzák magukon az abortusztablettát, legalábbis a beavatkozás második fázisát.

A kormány előterjesztéséről, amely a kabinet tudományos és technológiai bizottságának javaslatára készült, még a parlament is határoz.

A műtét nélküli abortusz a 10 hetesnél kisebb magzatok elhajtására alkalmazható. Két tablettát kell bevenni hozzá, ezeket azonban egyelőre kizárólag abortuszklinikákon vagy kórházakban adják be.

Sokan máris bírálják a javaslatot, mondván, az veszélyes lehet. Emellett az európai országok közül Nagy-Britanniában végzik el szinte a legtöbb terhesség-megszakítást a lakossági arányhoz képest.

Számuk az elmúlt évben 2,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, tavaly a 60 milliós lakosú szigetországban majdnem 200 ezer abortuszt végeztek el. A 16 év alattiak körében elvégzett beavatkozások száma 10 százalékkal emelkedett egy év alatt, a 14 év alattiak körében pedig 21 százalékos volt az emelkedés.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×