Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pucéran gyűjt adományokat a tini a földrengés károsultjainak

Botrányt okozott Kínában az a tinédzser lány, aki sajátos módszert választott arra, hogy pénzt gyűjtsön a májusi földrengés áldozatainak: szinte pucéran fotóztatta le magát, a képeket pedig feltette az internetre,

A 19 éves, magát Hsziao Jünnek nevező lány ugyan ma már Pekingben él, de a májusi földrengés sújtotta Szecsuanból származik. Mindenképpen segíteni szeretett volna földijeinek, és nem volt jobb ötlete, mint a fotók készítése, amelyeken nem visel semmit.

"Öröm látni, hogy az emberek segítenek másokon. Hogy én is segítsek, még több fotót fogok feltenni magamról az internetre" - ígérte a lány a honlapján. "Mivel még tanulok, csak a magam módján tudok segíteni, hogy visszaadjak valamit a szülővárosomnak abból a jóból, amit ott kaptam" - tette hozzá.

Hsziao pedig valóban felhívta a figyelmet: néhány nap alatt egymilliónál többen kattintottak a képeire, amelyekből már eddig száz felkerült a világhálóra. Vannak, akik ennek hatására ajánlottak fel pénzt - mások szerint viszont a lány nem akart mást, mint egy kis önreklámot.

"Rettenetes, hogy ezeknek a fiatal lányoknak nincs semmi szégyenérzete. Semmi mást nem tudnak, csak mutogatni magukat? Hová lett a büszkeségük?" - írta például az egyik blogger.

Hsziao azonban nem szégyelli, amit tett. "Rettenetes érzés volt olvasni a szenvedésről. Nem szégyellem a képeimet - azt szégyellem, hogy vannak, akik nem méltányolják, amit tettem" - írta a honlapján.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×