Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Érszűkület ellen is jó a bor

Korosodó embereknél sokkal ritkábban következik be érszűkület, ha rendszeresen kevés alkoholt, leginkább bort fogyasztanak. Az amerikai kutatók azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a túlzás éppen ellenkező hatású.

Évezredek óta sokat emlegették az alkohol - kiváltképpen a bor - szívet védő hatását, és néhány évszázada az orvostudomány is foglalkozik a témával.

Amikor a múlt században megszerveződtek az infarktus korszerű kezelésére alkalmas őrzőszobák, hamar felfigyeltek arra, hogy a francia kórházak ezen részlegeire szinte kizárólag azok kerülnek heveny szívizomelhalás miatt, akik vagy egyáltalán nem isznak vörösbort vagy éppen súlyos alkoholisták.

A statisztikák is hamar igazolták, hogy a rendszeres, mérsékelt borivók kapnak a legritkábban szívinfarktust - már persze, ha nem kövérek, cukorbetegek, és nem dohányoznak.

Amerikai kutatók az alsó végtagi érszűkület vizsgálatához az Egyesült Államok négy területén önként jelentkezőket toboroztak a nyolcvanas években. A Szív- és Érrendszeri Egészség Tanulmány 1988-ban kezdődött és terv szerint 2009-ben fejeződik be.

Kenneth J. Mukamalnak és munkatársainak csaknem hatezer idős amerikai évente eljuttatja, hogy milyen szeszfélékből hetenként átlag mennyit fogyasztott. A csoport felének feltérképezték érrendszeri állapotát.

A jelenlegi elemzésben megvizsgálták, hogy közülük hányan szenvednek alsó végtagi érszűkületeben. Ezt az adatot vetették össze az alkoholfogyasztást leíró számokkal.

Heti egy pohár bor a legjobb

A statisztikai értékelés szerint az érszűkület leginkább a nagyivókban alakul ki, őket követik az absztinensek. A legjobb állapotban azok vannak, akik minden héten elfogyasztanak egy-egy pohár bort.

Ez cseppet sem meglepő: a súlyos alkoholisták általában rövidebb ideig élnek, és az ivászat az idegrendszer állapotának sem tesz jót. Az viszont már sok szakember fantáziáját is foglalkoztatta, hogy miért szívvédő, érvédő a mérsékelt szeszfogyasztás.

A laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a kis mennyiségű alkohol emeli a "hasznos" (HDL) koleszterin szintjét a vérben, csökkenti a véralvadás esélyét és az érelmeszesedés alapját képező, lassú gyulladásos folyamatot, erélyes antioxidáns hatású - és ez csak rövid válogatás abból a jótékony hatásokat soroló listából.

A Szív- és Érrendszeri Egészség Tanulmányának adataiból már két éve is nagy feltűnést keltő dolgozat született azt bizonyítva, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztó, idős amerikaiak között a szívelégtelenség is később és ritkábban fordul elő.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×