Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Saját emberei kapták el hat meztelen nővel a főrendőrt

Letartóztatták a teheráni rendőrfőnök egyik helyettesét, akit a helyi sajtó szerint hat meztelen nővel kaptak el a saját emberei, amikor rajtaütöttek egy illegális bordélyon.

Az illetékes bíróság szóvivője csak annyit erősített meg, hogy letartóztatták az iráni főváros helyettes rendőrfőnökét, és megindult ellene a vizsgálat. Ali Reza Dzsamidi azonban részletekbe nem volt hajlandó bocsátkozni, mivel, mint mondta, az esetet még nem zárták le.

A botrány nagy port vert fel Iránban. A helyi sajtó beszámolója szerint Reza Zarej tábornokot a saját emberei kapták el - amikor a múlt hónapban rajtaütöttek egy illegális bordélyon. A főrendőr nyilván nem tudott a razziáról, mert éppen hat meztelen lánnyal pajzánkodott.

A tábornokot azonnal lemondásra kényszerítették, az ügyet pedig azóta is nagy izgalommal tálalja a sajtó. Név nélkül nyilatkozó hivatalos személyiségek azt is megerősítették, hogy az újságírók pontosan számoltak be a letartóztatás körülményeiről.

A prostitúció illegális Iránban, a keményvonalas egyházi vezetők irányította országban még azt is helytelenítik, ha valaki beszél a szexről. A bordélybeli razziát állítólag személyesen Mahmud Hasemi Sahrudi ajatollah, Irán főbírója rendelte el.

Terjed a prostitúció

Zarej tábornok a "tisztasági programért" volt felelős; ebbe a város tisztán tartásától kezdve a korrupció elleni harcig sok minden beletartozik. A program keretében az elmúlt hónapokban több fiatal nőt és férfit letartóztattak azzal a váddal, hogy tiltott kapcsolatot ápolnak, illetve illetlenül - nem a vallási erőírásoknak megfelelően - öltözködnek.

Az állami sajtó ugyan beszámolt a tábornok lemondásáról, de a letartóztatásáról szót sem ejtett, mivel az ilyesmi tabunak számít Iránban. A szigorú szabályok nagyon kevés kapcsolatot engednek meg a nők és a férfiak között, még azért is letartóztatják a "bűnösöket", ha egy születésnapi bulin együtt táncolnak lányok a fiúkkal.

A hatóságok azonban ma már kénytelene elismerni, hogy minden tiltás ellenére létezik prostitúció az országban - és ennek egyre egyértelmű jeleit az utcákon is látni.

A lányok közül a legtöbben gazdasági kényszer miatt választják ezt a "hivatást". Mivel ilyen ütemben terjed a prostitúció, már az is felmerült, hogy legalizálni kellene a bordélyházakat, hogy így a hatóságok ellenőrizni tudják az "ipart".

Néhányan arra is emlékeztetnek, hogy a bordélyok teljesen megfelelnek az iszlám jogrendnek, hiszen a síita hagyomány lehetővé teszi az "ideiglenes" - néha 24 óránál is rövidebb ideig tartó - házasságot.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×