Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
314.17
bux:
150097.6
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Májelégtelenség a rendszeres ivástól - 14 évesen

Még csak 14 éves volt, de a rendszeres ivástól már májelégtelenségben szenvedett Natasha Farnham - ő volt a legfiatalabb, akinél Nagy-Britanniában ezt a súlyos betegséget diagnosztizálták.

A kislány 12 éves korában kezdett inni, és egy évvel később már napi hat üveg bort döntött le a torkán. 14 évesen kórházban kötött ki, miután egy háromnapos dőzsölés közben 16 üveg bort és égetett szeszt ivott meg.

Az orvosok döbbentek meg a legjobban, amikor elkészült a diagnózis: májelégtelenség. Ez a súlyos kór ugyanis általában a középkorú alkoholistáknál szokott kialakulni.

Ám Natashát hiába figyelmeztették: az életével játszik, ha folytatja az ivást, nem hallgatott a jó szóra. Most, 18 évesen éppen elvonókúrán van, és félő, hogy a következő berúgást már nem is éli túl.

A lány súlyos memóriaproblémákkal küzd, de úgy tűnik, végre jó útra tér: saját tragikus példáján keresztül próbálja jobb belátásra bírni a tizenéveseket.

"Nem hittem, hogy az ivás problémát jelent, hiszen a barátaim is ittak, együtt rúgtunk be minden hétvégén. Azt hiszem, úgy gondoltam, hogy mivel felnőttnek nézek ki, ihatok, amennyit bírok - vagy néha még annál is többet. De csak most nőttem fel annyira, hogy megértsem, milyen átkozottul ostoba voltam" - mesélte.

Elsőre egy üveg almabor

Natasha 12 évesen almaborral kezdte - mindjárt elsőre egy egész üveggel. Eleinte csak a hétvégéken rúgott be, de később már hetente négyszer. 14 évesen otthagyta az iskolát, ma pedig munkanélküli.

A zsebpénzét spórolta meg; inkább egész héten nem evett, hogy legyen pénze a hétvégi ivászatra. Az édesanyjának fogalma sem volt, mit művel, mert részegen mindig valamelyik barátjánál aludt.

Saját bevallása szerint 13 évesen volt a mélyponton: akkor naponta három liter bort, két üveg cherryt és egy liter vodkát ivott. Hiába állapították meg nála a májelégtelenséget, ez nem izgatta - szedte a gyógyszereket, és ráivott.

A pénzt ekkor már lopta - hol az édesanyjától, hol idegenektől. Akkor döntött a rehabilitáció mellett, amikor tavaly októberben betörés miatt letartóztatták.

Riasztó statisztikák

Natasha nincs egyedül a problémájával. A legfrissebb statisztikák szerint a brit rendőrök több mint 21 ezer liter sört és almabort koboztak el fiatalkorúaktól, és csak az elmúlt két hétben ötezer tizenéves kaptak el, akik nyilvános helyen alkoholt fogyasztottak.

Egy civil szervezet tavalyi felmérése szerint a lányok majdnem kétszer annyi alkoholt isznak, mint 2000-ben, a 11-13 éves lányok átlagosan heti nyolc egység alkoholt fogyasztanak - vagyis többet egy üvegnél.

A nagy ivászatok után kórházba került iskoláskorú gyerekek száma negyven százalékkal nőtt 2002 óta.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×