Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A földönkívüliekről készít dokumentumműsort a sztárénekes

Robbie Williams soha nem tagadta, hogy megszállottan rajong a földönkívüliekért - és rajongását most megosztja a hallgatókkal is: rádióműsort készít ugyanis a BBC számára.

Jon Ronson dokumentumműsor készítővel együtt dolgozik a BBC számára a brit énekes. A felvételeket a páros Williams Los Angeles-i házának közelében, valamint egy nevadai UFO-konferencián készítették.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Take That egykori sztárja hisz a földönkívüliekben. Legutóbb márciusban vallotta be egy interjúban, hogy minden szabadidejét az ég vizsgálatával tölti: olyan jelek után kutat, amelyek más bolygón élő idegenek létét bizonyítják.

Mi több, még azt is tervezi, hogy vásárol magának egy csillagvizsgálót - jelentette be.

S ezzel még nincs is vége: Williamsben már azt is felmerült, hogy abbahagyja az éneklést, és "főállású" UFO-figyelő lesz. Saját bevallása szerint már háromszor is találkozott kis zöld emberkékkel.

Azt mondja, még gyerekkorában látott először UFO-t, a másik két találkozásra azonban nem is olyan régen került sor.

Az egyik találkozásról részleteket is elmesélt. "Éppen a Beverly Hills Hotelben voltam, a napozóágyon feküdtem éjszaka az erkélyen, bámulva az eget. Egyszer csak vagy száz méteres magasságban megjelent fölöttem egy négyzet alakú valami, halkan átrepült fölöttem, majd eltűnt" - mesélte.

Az Utazás a másik oldalra című dokumentumműsort május 6-án sugározza majd a BBC4.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×