Mindent megtesznek a tinédzserek, hogy hasonlítsanak a hírességekre, akiket a tévében és a pletykalapokban látnak. Ha egy sztár a plasztikai sebészek kése alá fekszik, az csak bátorítja a fiatalokat, hogy ők is megoperáltassák magukat.
Ezt támasztja alá az a már-már ijesztő adat, hogy Nagy-Britannia három legnagyobb szépészeti klinikájának adatai szerint tavaly közel 600 mellplasztikai műtétet végeztek fiatal lányokon, ami az egy évvel korábbi adat több mint kétszerese.
Még drasztikusabb a növekedés, ha a 18-19 évesek nézzük: a 2005-ös 31 műtéttel szemben tavaly 169 mellnagyobbítást végeztek ebben a korban.
Egy műtét ára akár ötezer font (1,7 millió forint) is lehet, de ez sem szegi a fiatalok kedvét, akik közül sokan plasztikai operációt kérnek születésnapjukra. Egy londoni sebész, Kafeh Mokbel közölte: sokaknak önbizalom-növelőnek kell a mellnagyobbítás.
Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a fiatal lányok mentális és fizikai kockázatnak is kiteszik magukat.
Az adatok szerint mellkisebbítést is egyre többen kérnek, ma már ez az ötödik leggyakoribb műtét.
Itt tartják az országos tanévnyitót, Magyar Péter is beszédet mond



