Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rabszolgasors - értelmetlen büntetőeljárást kezdeni a gazda ellen

Több mint 16 évet töltött gyakorlatilag rabszolgaságban a szibériai Viktor Averin a Kaukázusban. Maga sem érti, miért nem próbált meg előbb elmenekülni, de a napokban végre hazakerült a családjához.

Averin Barnaulban élt 1992-ig. Akkoriban zavaros idők jártak, a vállatok elmaradoztak a fizetések kiadásával, és bajban volt az akkor 53 éves Averin is, amikor egyik este felkereste Igor nevű barátját. Az elmondta, hogy éppen egy közeli helyre készül egy kis mellékest keresni, kocsi jön érte, jöjjön barátja is. Így is tettek, s Averin úgy döntött, amíg a helyszínen körül nem nézett, nem szól feleségének, akivel aznap éppen összeveszett.

Nem is egy autó jött, hanem négy, mindegyik teli munkát keresőkkel, akiket nyomban megkínáltak egy kis itókával. Averin nyomban elaludt, s attól kezdve csak arra emlékszik, hogy amikor megérkeztek, kiderült: a Kaukázus északi részén, Malgobekben van, nincs személyi igazolványa és egy fillér pénze sem.

Családja nyomban keresni kezdte, de hiába. Eltűnése után 10 évvel, 2002-ben holttá nyilvánították, meggyászolták.

Averin közben egy Alihan nevű ember szódavízüzemében dolgozott és lakott, étellel ellátták, de az üzem területéről ki nem mehetett, fizetést nem kapott. Vele volt Igor barátja, de ő egy tűzben meghalt. Kilenc év múltán a gazda továbbadta Averint egy barátjának, az meg később egy másiknak.

Eleinte még akart volna segítséget kérni, de attól tartott, hogy ha igazolvány nélkül a hivatalosság kezére kerül, bűnözőnek nézik, börtönbe vetik. Később azonban már akadt volna mód a szökésre, de nem tudta elszánni magát, maga sem érti, miért.

Egy napon Averin egyik pillanatról a másikra megvakult, s gazdája, mivel nem tudta, mit tegyen vele, kirakta a városka egyik utcáján. Kórházba került, ahol egészségileg rendbe hozták, de sokáig nem hittek neki. Aztán mégis a Vöröskereszthez fordultak, amely Barnaulban megtalálta a lányát. Pár hónapba került, amíg Averin kapott ideiglenes papírokat, és a Vöröskereszt költségén hazautazhatott.

Most lányánál lakik, és kicsit furcsán viselkedik: eleinte nem győzött elég kenyeret enni, a földre hamuzik. Felesége nagyon meg van ijedve, idegennek érzi a férjét. Az orvosok azzal kecsegtetik, hogy még helyre lehet hozni a látását, amelyet egy hályog vett el. Egyetlen igazolványa a halotti anyakönyvi kivonat, de hamarosan meglesz a bíróságon jogi "feltámasztása".

A Vöröskereszt megkereste Averin utolsó gazdáját, s az önként kifizette a férfi kórházi kezelésének költségeit. Büntetőeljárást ellene indítani értelmetlen, mivel Averin maga is mondja, a gazda nem tudta, kicsoda ő, honnan jött, és igazán rendesen viselkedett vele...

Az emberkereskedelemre vonatkozó jogszabályokat a héten jelentősen megszigorították Oroszországban; Averin esete viszonylag különleges, de nagyon sok orosz lányt kényszerítenek emberkereskedők prostitúcióra, és előfordul, hogy szülők eladják gyereküket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×