Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Sztár lett az első világháborús katonából

Szokatlan kezdeményezéssel állított emléket az első világháborúban harcolt nagyapjának egy brit informatika tanár: blogot indított, amelyben főként felmenője leveleleit adja közre, pontosan 90 évvel azok papírra vetése után.

A blog

hamar népszerű lett, olvasók ezrei várják izgatottan a következő bejegyzést, és szurkolnak, hogy hősük élve hazajusson az első világháború csatatereiről - hiszen nem ismerik a férfi, Harry Lamin közlegény sorsát.

Harry Lamin 1887-ben született, és Nottinghamben élt, amikor 1917-ben besorozták. Az első, februári levelét a kiképzőközpontból írta, május 13-án pedig már meg is érkezett Franciaországba. A blogra is pontosan ekkor kerültek fel a bejegyzések, persze 90 évvel később.

A Yorkshire and Lancashire ezredben szolgáló férfi harcolt a nyugati fronton a Messines-hátságnál, majd a Passchendaele-nél vívott csatákban.

A férfi legutóbbi levele december 30-i keltezésű, és Olaszországból írta, vagyis az 1917-es évet jó eséllyel túlélte. A "bejegyzésében" arról számolt be, hogy várja a karácsonyi csomagot, valamint a híreket feleségéről és kisfiáról.

Az internetes napló üzemeltetője, Bill Lamin nemcsak a leveleket, hanem fényképeket és a nagyapja sorsához kötődő térképeket is közöl az oldalon.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×