Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.7
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb hiedelemről derült ki, hogy nem igaz

A hiedelmekkel ellentétben nem nő, hanem csökken az öngyilkosságok száma, és depressziósak is kevesebben lesznek a gondoltnál az ünnepek idején - állapították meg a statisztikákat vizsgálva amerikai kutatók.

Ünnepek idején negyven százalékkal csökken az öngyilkosságok száma - derítették ki a kutatók, akik több százezer esetet vizsgáltak meg az Egyesült Államokban és világszerte.

Karácsony idején tehát egyértelműen kevesebben emelnek kezet magukra, ami a depresszió egyértelmű jele - hangsúlyozta az eredményt összefoglalva Helen Berger, az Oxfordi Egyetem kutatója.

A kábítószer és alkohol túladagolás, a mérgezés és az önmaguknak okozott sérülések száma is csökken december 19-ke és 26-ka között, és nem is emelkedik az újévi ünnepségek végéig - derült ki a vizsgálatból. Ez ráadásul minden csoportra igaz, korra, családi kapcsolatokra és társadalmi elzárkózásra való tekintet nélkül.

Még azok az emberek is kevésbé hajlamosak kezet emelni magukra az ünnepek alatt, akiknek a családi élete problematikus. "A kutatás azt igazolja, hogy nem igaz az az általánosan elterjedt hiedelem, amely szerint a karácsony a stressz és a viták ideje" - hangsúlyozta Berger.

Erre két magyarázat lehetséges. Egyrészt elképzelhető, hogy amikor az egész nagy család összejön, akkor még a balhés emberek között is csökken a feszültség, ahelyett, hogy növekedne.

A másik magyarázat az lehet, hogy a karácsony az ajándékról, az adásról szól. "Az emberek ünnepek idején nyitnak a világ felé. Az öregeket, akik be vannak zárva a szociális otthonba, ilyenkor meglátogatják a rég nem látott rokonok. Azokat, akik egész évben nem hallottak a barátaikról, ilyenkor felhívják, vagy képeslapot küldenek nekik" - magyarázta Douglas Jacobs, a Harvard Egyetem pszichiátere azt, miért csökken a hiedelmekkel ellentétben az öngyilkosságok száma karácsony körül.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tovább pofozgatják a forintot este is

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×