Rohamrendőrök fékezték meg a dühöngő turistákat
Rohamrendőröknek kellett megfékezniük a dühöngő turistákat Makaón. A látogatókat az bosszantotta fel, hogy túl sok boltba hurcolta be őket az idegenvezető - ahelyett, hogy a történelmi látványosságokat mutatta volna meg nekik.
„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
Új tankerületi vezetőkÓbuda polgármestere szeretné látni, milyen szakmai szempontok alapján döntöttek
Tovább pofozgatják a forintot este is
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 45. héten, csütörtökön
Kihúzták a Hatoslottó 45. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 434 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Russell Brand found guilty of rape and sexual assault
Brand is told to expect a prison sentence "of some length" and faces more rape allegations, it can now be reported.



