2024. december 23. 21:42 Újból vasutat vett a Waberer's A Waberer’s International Nyrt. 70 százalékos részesedést szerez a GYSEV CARGO Zrt.-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban.
2024. november 13. 21:51 Teljesíti az idei évre kitűzött céljait a Waberer's csoport A Waberer's csoport 193 millió eurós árbevétellel zárta az idei harmadik negyedévet, ami 11 százalékos emelkedés éves szinten, ugyanebben az időszakban a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 10,1 millió eurót tett ki, 27 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest; a cégcsoport teljesíti az idei évre kitűzött céljait - közölte Tóth Szabolcs, a Waberer's International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese.
2024. augusztus 13. 19:22 Továbbra is növekedési pályán a Waberer's csoport Továbbra is növekedési pályán van a Waberer's csoport - hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer's International Nyrt. igazgatóságának tagja hétfőn, a társaság második negyedéves és féléves pénzügyi jelentésének közzétételét követő online sajtótájékoztatón.
2024. április 26. 10:54 Jól bevásárolt Waberer’s-ből a Mol Csütörtök este közzétett BÉT-közleményében jelentette be a Mol, hogy lezárta a Waberer’s részvényeinek 15 százalékának megvásárlását.
2023. december 5. 13:15 A Mol nagy bevásárlást jelentett be A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén - jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.
2023. július 20. 18:57 Idén is nagyot mehet az AutoWallis Kiegyensúlyozottan növekedett az AutoWallis Csoport az év első félévében, a növekedés motorja továbbra is a nagykereskedelmi üzletág, de a kiskereskedelem is jól teljesített – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
2022. március 30. 19:07 Indiai sofőröket kénytelen bevetni a legnagyobb magyar fuvarozó A közúti szállítmányozás legnagyobb problémája az egyre nagyobb sofőrhiány.
2020. október 19. 18:46 Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására – közölték hétfőn.
2018. augusztus 8. 06:58 Visszavonul a politikától Kágébéla – lapszemle Visszavonul a politikától Kágébéla – olvasható a Magyar Időkben. A Népszava szerint több mint hatvan egykori jobbikos önkormányzati politikus hagyta el eddig a Jobbikot csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalomhoz. A Központi Nyomozó Főügyészség eddig öt embert hallgatott ki gyanúsítottként az Alstom-ügyben – áll a Magyar Hírlapban. A Világgazdaság szerint számos cég nem továbbítja online a számlázási adatait a NAV-nak. A Portfolio a Waberer's második negyedéves gyorsjelentéséről közöl cikket.
2018. június 8. 19:33 A Waberer's igazgatóságának elnöke és annak helyettese is lemondott Elnöki pozíciójáról lemondott, ugyanakkor az igazgatóság tagja marad Robert Knorr, a Waberer's igazgatóságának elnöke, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, továbbá bejelentette távozását Stefan Delacher, az igazgatóság elnökhelyettese is - közölte a Waberer's International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
2017. július 19. 17:33 Bíróságra ment a Waberer's Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
2017. június 20. 22:18 Felmondja a Waberer's név használati jogát Wáberer György Wáberer György az erről rendelkező szerződés lejártakor, 2018 nyarán felmondja a Waberer's márkanév és cégnév használatának jogát.
2017. június 19. 12:21 Itt a Waberer's nagy bejelentése A Waberer's International Zrt. nyilvános részvényértékesítést indít hétfőn, és kérelmezi részvényeinek bevezetését a BÉT prémium kategóriájába - közölte a fuvarozási és logisztikai társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
15:38 Nagy a baj egy fontos vasútvonalon Nyugat felé, leszállították az utasokat a vonatról egy baleset miatt