Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Egy gépkocsivezető a Waberers International Zrt. budapesti telephelyén, ahol ötszáz új kamiont adtak át 2014. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Teljesíti az idei évre kitűzött céljait a Waberer's csoport

A Waberer's csoport 193 millió eurós árbevétellel zárta az idei harmadik negyedévet, ami 11 százalékos emelkedés éves szinten, ugyanebben az időszakban a kamat és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 10,1 millió eurót tett ki, 27 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest; a cégcsoport teljesíti az idei évre kitűzött céljait - közölte Tóth Szabolcs, a Waberer's International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese.

Az idei első kilenc hónapban a Waberer's csoport 581,5 millió euró árbevételt ért el, ami 10 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért összeget. Az első kilenc havi EBIT 29,3 millió euró volt, ez alapján az éves szinten tervezett 40 millió euró feletti EBIT eredményt eléri a vállalatcsoport - ismertette.

A vezérigazgató-helyettes a Waberer's 2027-es stratégiájának megvalósítását bemutatva elmondta: a szerződéses logisztikai szegmensben a tervek szerint regionális vezető szereplővé fejlesztik a társaságot Közép- és Kelet-Európában, komoly raktárkapacitást építenek Magyarországon és régiós szinten is.

A nemzetközi fuvarozás és szállítmányozás szegmensben nagy hangsúlyt helyeznek a hozzáadott értékű szolgáltatások növelésére; ez korábban alig 40 százalékot ért el a portfólióból, amit középtávon 60 százalék fölé szeretnének emelni. Tóth Szabolcs hangsúlyozta: különösen fontosnak tartják a sajátflottás fuvarozás mellett az alvállalkozókkal végzett szállítmányozási tevékenység bővülését, illetve az ügyfelek multimodális megoldásokkal történő kiszolgálását, ami felváltja a tradicionálisan közúti fuvarozást.

A biztosítási szegmensben a korábbi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási és Casco szolgáltatási portfóliót kibővítik, részben a nem-életbiztosítás területen, részben más biztosítási termékek esetében is - jelezte.

A Waberer's által ebben az évben végrehajtott fejlesztések kapcsán a vezérigazgató-helyettes egyebek mellett elmondta: a szerződéses logisztikai szegmensben az első negyedév végén megtörtént a szerb MDI akvizíciója, a második és harmadik negyedévben már a vállalatcsoport eredményét erősítette. A második negyedévben elkészült ecseri raktáruk fejlesztése, a létesítmény a harmadik negyedévtől már eredményt termel.

A debreceni raktár tervezési fázisban van; a menedzsment azt javasolja az igazgatóságnak, hogy a projektet kissé módosított műszaki tartalommal, de valósítsák meg, bár a fejlesztés várhatóan mégsem kap állami támogatást - tette hozzá Tóth Szabolcs.

A vezérigazgató-helyettes ismertette: az első három negyedév tapasztalatai szerint a fuvarozási és szállítmányozási szegmensben a PSP vasúti logisztikai akvizíció eredménye várakozáson felüli.

Kiemelte azt is, hogy a biztosítási területen a legnagyobb hatású a Posta biztosítók folyamatban lévő akvizíciója, itt 66,9 százalékos tulajdonrészt szereznek, a tranzakció zárása még ebben az évben várható. Az akvizíció a jövő év elejétől járul hozzá a cégcsoport biztosítási üzletágának fejlődéséhez és eredménytermelő képességéhez.

A vezérigazgató-helyettes elmondta: dolgoznak az új holding-struktúra kialakításán, a szervezeti átalakítás célja, hogy a korábbinál sokkal komplexebb szolgáltatási portfólióval rendelkező cégcsoport irányítása hatékonyabbá váljon.

A Waberer's International Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír 50 forinttal, 3860 forintra erősödött szerdán. A részvénnyel elmúlt egy évben 2800 és 4190 forint között kereskedtek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×