2023. május 13. 09:17 Késést okoz a Tour a vasúton és a Volánbusznál A székesfehérvári, valamint a Komárom és Esztergom közötti vonalakon meg kell várniuk a vonatoknak, amíg eltekernek a versenyzők.
2023. május 12. 21:22 Egy svájci legénynek tapsolhatott Pécs A svájci Marc Hirschi győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny pécsi szakaszán pénteken, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb magyarként Dina Márton a tizedik helyen ért célba.
2023. május 12. 14:44 Jócskán fölforgatja a fővárosi közlekedést a Tour de Hongrie Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni Budapesten vasárnap a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor – közölte a Budapesti Közlekedési Központ, hozzátéve, hogy a lezárások BKK-járatokat is érintenek.
2023. május 12. 11:39 Kicsit másképp lesz ezúttal a pesti rakpartnyitás – térképek A Tour de Hongrie kerékpárverseny ideje alatt, vasárnap rövidebb szakaszon, az Eötvös tér és az Erzsébet híd (Irányi utcai lehajtó) között lesz bejárható a pesti alsó rakpart – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
2023. május 11. 10:18 A Tour de Hongrie miatt korlátozzák a vonatközlekedést is A kerékpárverseny május 12-én déltől ötig Kaposvár és Pécs között zajlik. A rendezvény a vasúti- és a közúti közlekedést is befolyásolja.
2023. május 11. 08:27 Nagy feladat vár a Veszprémre – sport a tévében A Kielce érkezik a BL-negyeddöntő első mérkőzésére.
2023. május 10. 10:27 Kőkemény pilisi emelkedők, csodás Duna-part – indul az ötnapos Tour de Hongrie Szerdától vasárnapig rendezik a Tour de Hongrie profi országúti kerékpáros körversenyt. Eisenkrammer Károly főszervező az InfoRádiónak beszélt az útvonalról és a magyarok esélyeiről is.
2023. május 10. 08:21 Jön a milánói derbi a BL végjátékában – sport a tévében Indul a Tour de Hongrie magyar országúti kerékpáros körverseny is.
2023. április 19. 22:50 Módosult a Tour de Hongrie budapesti szakaszának útvonala - térkép A fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten május 14-én 150 kilométert tekernek a bringások az országúti kerékpáros körversenyen.
2023. január 11. 21:27 Aki a legjobbakkal akar meccselni, az a Giro helyett a Tour de Hongrie-t fogja választani Szentgotthárdról rajtol, Nyugat-Magyarországra koncentrál és Budapestet is érinti idén a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
2022. május 15. 15:20 Tour de Hongrie: drámai hajrában dőlt el a zárószakasz a Kékesen – videó Antonio Tiberi nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny zárószakaszát vasárnap, az összetettben a kékestetői hegyi befutón második Edward Dunbar diadalmaskodott.
2022. május 12. 19:03 Tour de Hongrie: tömeges bukás a célegyenesben, nem ért célba az élen álló – videó A holland Fabio Jakobsen nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amelyen legjobb magyarként Karl Ádám zárt.
2022. május 11. 21:27 Bukott a magyar bajnok, az orvosok tiltanák a folytatást A holland Olav Kooij nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny nyitóetapját szerdán.
2022. május 11. 06:24 Szerdától vasárnapig ismét borul a közlekedés országszerte – erre számíthat Ideiglenes útlezárások várhatók a Tour de Hongrie kerékpárverseny alatt – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden.
2021. szeptember 3. 21:15 Kiemelt minősítést kapott a Tour de Hongrie Minden szempontból a legjobb értékelést kapta a magyar kerékpárverseny.
2021. május 16. 16:17 Theunsé a záróetap, Damien Howsoné a sárga trikó a Tour de Hongrie-n Az ausztrál Damien Howson vasárnap megtartotta a sárga trikót a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny záró etapján, a 92 kilométeres budapesti körözés végén Edward Theuns bizonyult a leggyorsabbnak.
2021. május 15. 16:47 Itt lesznek lezárások Budapesten a Tour de Hongrie zárófutama miatt vasárnap – térkép Az Andrássy út egy szakaszát például egész vasárnapra lezárják.
2021. május 13. 20:39 Alaposan megnézte a Balatont a Tour de Hongrie mezőnye A belga Jordi Meeus nyerte sprintbefutóban a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszát, amellyel övé lett az éllovast illető sárga trikó is; Pelikán János átvette a legjobb helyen álló magyarnak járó fehér trikót Karl Ádámtól.
2021. május 12. 10:59 Indul Tour de Hongrie: itt várhatók korlátozások – térkép Szerdán startol az országúti kerékpáros körverseny. Vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes korlátozásra – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban a Magyar Közút kommunikációs vezetője.
2021. május 7. 19:17 Így néz ki a járványkompatibilis szurkolás a Tour de Hongrie-n Maszk és távolságtartás - ezek a legfontosabb szabályok, ha jövő héten kilátogatnánk a magyar körversenyre.
Magyar Péter ismét egy titokban készült hangfelvétellel politizál. A leleplezés: "Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel"