2025. augusztus 18. 20:03 Borzalmas leletre bukkantak Irakban Húszezer fős tömegsírt találtak, a közel-keleti országban, amelynek kormánya az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet gyanúsítja a tömeggyilkossággal.
2025. június 20. 20:17 Kommunista tömegsírokat találtak Horvátországban Két, közvetlenül a második világháború után, a kommunista rezsim idején ásott tömegsírt fedeztek fel Horvátországban, a Zágrábhoz közeli Sveta Nedelja településen - közölte pénteken a veteránügyi minisztérium.
2025. május 13. 20:44 Bizonyítékokra bukkantak a tatárjárás kori brutalitásról Tatárjárás kori tömegsírt tártak fel a régészek a Bács-Kiskun vármegyei Tázláron, melyből összekötözött végtagú, zsugorított helyzetben eltemetett áldozatok maradványai kerültek elő.
2024. december 17. 16:19 „Soha nem akartam elmenekülni” – megszólalt a bukott szíriai elnök A szíriai lázadók váratlan győzelme és a hazájából való elmenekülése óta először adott nyilatkozatot Bassár el-Aszad volt szíriai elnök, aki azt mondta: terrorista erők hatoltak be Damaszkuszba, ezért evakuálták. Közben egy most felfedezett hatalmas tömegsír újabb bizonyítéka lehet az Aszad-rezsim brutalitásának.
2024. december 17. 13:02 Százezres tömegsírt tártak fel Szíriában A Damaszkusztól mindegy 40 kilométerre megtalált tömegsír méretét a legóvatosabb becslés is százezer fősre teszi, és a szír állampolgárok mellett számos külföldi is nyugodhat benne.
2024. július 15. 20:05 Borzalmas mészárlásról árulkodik egy mohácsi tömegsír Mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával a törökök 1526-ban, a mohácsi csatát követően - állapította meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
2024. április 25. 07:31 Keresik a bajai szovjet hadifogolytábor áldozatait A Honvédelmi Minisztérium (HM) hadisírgondozói három, második világháborús bajai tömegsír feltárását végzik ezekben a hetekben.
2024. március 26. 20:38 Európa legnagyobb tömegsírjára bukkanhattak Németországban A Dél-németországi régészek Nürnberg mellett találták meg a körülbelül ezer csontvázmaradványt tartalmazó tömegsírt, ami az eddigi legnagyobb lehet a kontinensen.
2023. június 19. 19:52 Hősi halott magyar katonák maradványait exhumálták – képek Százharmincegy, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak Jászberényben – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága a Facebook-oldalán.
2023. június 13. 14:14 Kommunisták által meggyilkoltak elrejtett tömegsírjára bukkantak Több tucat politikai fogoly eddig ismeretlen tömegsírjára bukkantak a prágai Pankrác börtön területén a cseh régészek. A foglyok 1948 és 1965 között haltak meg. Voltak köztük a kommunista rendszer kivégzett ellenfelei, de olyanok is, akik a börtönkórházban lelték halálukat.
2023. április 28. 07:48 Tíz gödörben, 26 halott embert találtak Legalább 26 holttestet találtak titkos sírokban a mexikói Tecoman településen, a nyugati Colima államban.
2023. április 25. 17:40 Wagneresek titkos sírjai lephettek el egy orosz temetőt - videó Nagy számban jelentek meg látszólag azonos, friss sírok az utóbbi néhány hónapban Novoszibirszk egyik temetőjében – számolt be a Meduza nevű orosz–angol független híroldal a Taiga.info alapján.
2023. február 6. 19:55 Tömegsírokat ásnak az áldozatoknak Szíriában A 2011 óta polgárháború dúlta országban egész házsorok dőltek össze a földrengésben.
2022. szeptember 26. 16:48 Két újabb tömegsírt fedeztek fel az ukrán hatóságok Izjumban Újabb kínzókamrákat is találtak Harkiv megyében. Zaporizzsját orosz rakétatámadás érte, és drónnal támadtak egy katonai infrasturkturális létesítményt.
2022. szeptember 23. 21:43 Vannak holttestek, amelyeknek a nemét sem tudják – befejeződött az izjumi tömegsír feltárása Szörnyű részletekkel szolgáltak a 422 holttest exhumálása után.
2022. szeptember 16. 16:58 Tömegsírt találtak több száz halottal a Harkiv megyei Izjumban Ez az egyik legnagyobb tömegsír azok közül, amelyekre a felszabadított orosz területeken bukkantak. A megyében már tíz kínzókamrát is felfedeztek az ukránok.
2022. június 22. 09:36 Hónapokkal az oroszok visszavonulása után is holttestekre bukkannak Kijev környékén Az orosz katonák áprilisban ott hagyták Kijevet és környékét, egykori ellenőrzési pontjaik közelében azonban mindmáig újabb és újabb holttestekre bukkannak az ukránok.
2022. június 7. 08:13 Kolerajárvány veszélye miatt lezárták Mariupolt Az Azovsztal acélmű egykori védőinek holttesteit most adták át az ukránoknak.
2022. április 30. 09:23 Ukrán közlés: újabb tömegsírt találtak Kijev megyében mintegy 900 holttesttel Először nyomozás lesz, aztán népszámlálás - mondta a hírről beszámoló Volodimir Zelenszkij. Az elnök szerint most "túl lassú" a tárgyalások folyamata.
2022. április 22. 12:55 Műholdfelvétel bizonyíthatja a Mariupol közeli hatalmas tömegsírt Az ukrán hatóságok szerint ez is azt támasztja alá, hogy az oroszok háborús bűncselekményeket követnek el a megszállás alatt álló Ukrajnában.
18:23 Ládacsapda a megoldás, de nem tudni, hová kellene tenni – új információk a Budapesten kóborló vadállatról