2017. augusztus 11. 17:19 Tizenkét év bujkálás után talált rá a rendőrség Elfogtak egy sikkasztás miatt körözött magyar férfit Bulgáriában - közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.
2017. július 4. 21:11 Sikkasztás gyanúja az oroszlányi tűzoltóknál Az oroszlányi önkormányzati tűzoltók bankszámlájáról 23 alkalommal jogosulatlanul vettek fel pénzt, összesen csaknem négymillió forintot. Az ügyben ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a szervezet elnöke, aki egyben a város polgármestere - közölte az önkormányzat sajtóreferense kedden az MTI-vel.
2017. június 16. 16:24 Nagy csávában DiCaprio Leonardo DiCaprio amerikai színész ajándékba kapott tárgyait, köztük Picasso- és Basquiat-festményeket, valamint Marlon Brando Oscar-szobrát is lefoglalják az amerikai hatóságok egy nagyszabású nemzetközi akció részeként, amelyben milliárd dolláros nagyságrendű elsikkasztott malajziai közpénzt próbálnak visszaszerezni.
2017. május 17. 09:03 Tízmilliókat utalt át a saját számlájára a polgármesteri hivatal ügyintézője A Ceglédi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki az abonyi polgármesteri hivatal dolgozójaként 3 év alatt több mint 24 millió forintot utalt az önkormányzat pénzéből a saját számlájára - tudatta a Pest megyei Főügyészség.
2017. május 15. 20:22 Feljelentés a diákok pénzét elsikkasztó tanár ellen Hárommillió forintról lehet szó.
2017. február 17. 13:24 Elítélték a királyi család egyik tagját Felmentették az adócsalás vádja alól VI. Fülöp spanyol király nővérét, Krisztinát az úgynevezett Nóos-ügyben, amelynek elsőrendű vádlottját, az infánsnő férjét viszont bűnösnek találták, és hat év három hónap börtönbüntetésre ítélték közpénzek elsikkasztása miatt.
2017. január 31. 13:41 Elölről kezdődött a Buda-Cash-per Új bírói tanács kijelölése miatt a korábbi tárgyalások anyagának ismertetésével elölről kezdődött a Buda-Cash-ügy öt vádlottjának büntetőpere kedden a Fővárosi Törvényszéken, V. Pétert és társait különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják.
2016. december 16. 12:15 Magányos karácsonya lesz Bróker Marcsinak Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolnokon. A bíróság döntése nem jogerős.
2016. december 15. 11:14 Megszólalt Bróker Marcsi Kihallgatták a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A rendőrség csütörtökön képeket és egy rövid videofelvételt is közzétett honlapján arról, ahogy a nőt vezetőszáron kísérik a rendőrök.
2016. december 13. 17:42 Hazahozták "Bróker Marcsit" Hazahozták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét kedd délután.
2016. december 6. 16:35 Értékes festmények a menekülő exkormányzó birtokán Valószínűleg Joan Miró-, Fernando Botero- és Leonora Carrington-festményeket találtak a mexikói hatóságok Veracruz állam korábbi kormányzója, a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Javier Duarte birtokának átfésülésekor.
2016. november 16. 19:50 Sikkasztási gyanú egy vb-stadion körül A szentpétervári stadionépítéssel kapcsolatos sikkasztás gyanújával nyomoznak a város korábbi helyettes kormányzója, Marat Oganeszjan ellen.
2016. augusztus 26. 14:08 Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt ellen Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) korábbi elnöke ellen, a hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást azonban bizonyítottság hiányában megszüntették.
2016. augusztus 11. 10:24 Milliókat sikkaszthatott a piliscsabai pénztáros Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség az ellen a nő ellen, aki egy piliscsabai posta pénztárosaként 11 millió forintot vett ki jogosulatlanul a kasszából - tájékoztatott az ügyészség szóvivője.
21:10 Kiürítenek egy amerikai nagykövetséget a háborús veszély miatt, leáll Németország – a nap hírei