Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Megszólalt Bróker Marcsi

Megszólalt Bróker Marcsi

Kihallgatták a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A rendőrség csütörtökön képeket és egy rövid videofelvételt is közzétett honlapján arról, ahogy a nőt vezetőszáron kísérik a rendőrök.

A megyei rendőr-főkapitányság közleményében felidézte: a 62 éves karcagi asszony ellen csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A szolnoki nyomozók az elfogatóparancs alapján körözött és Belize-ben elfogott nőt szerda délután gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának indítványozását.

A rendőrség 2015. április 14-én azt közölte, hogy sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A cég vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint tízmilliárd forinttal - egyes becslések szerint húszmilliárd forinttal - piramisjátékra hasonlító módszerrel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedd esti közleményében felidézte: az ügyben több sértett feljelentése után 2015 áprilisában indult büntetőeljárás. A feltételezett elkövető addigra külföldre szökött, ezért ellene európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Bróker Marcsiként emlegetett nőt a Karib-tengeri Belize-ben múlt csütörtökön fogták el a helyi hatóságok. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a nőt kedden hozták Magyarországra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×