2021. március 25. 21:38 Vasi vadkörtepálinka – védve vagyon A Vasi vadkörtepálinka lett a 66. oltalom alá helyezett magyar földrajzi árujelző. A pálinkák sorában pedig a kilencedik ilyen.
2021. február 23. 12:48 Barackpálinkák kerültek a hatóság poharaiba – videó Ez alkalommal 23 barackpálinkát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta termékteszten. A termékek laboratóriumi és nyomonkövetési vizsgálatain túl, a szabályszerű jelölést is ellenőrizték a hatósági felügyelők. Jó hír, hogy a pálinkákat biztonsággal fogyaszthatjuk, két terméket azonban – minőségi és jelölési hibák, továbbá egyéb gyártmánylappal kapcsolatos hiányosságok miatt – ki kellett vonni a forgalomból.
2021. február 13. 11:30 Színesebb, de vegyesebb lett a pálinkapaletta - hatalmas árkülönbségekkel Jövőre lesz a pálinka 700 éves, a pálinkafőzés mint mesterség pedig igazi reneszánszát éli. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete az országban elsőként indított pálinkamester képzést. A piaci elvárások alapján összeállított program az elmélet és gyakorlat összhangjára épül.
2020. november 11. 18:21 Pálinkát főztek, ittak, majd egyikük felgyújtotta a másikat - 11 év A mezőcsáti horrorpillanat előtt elhangzott utolsó mondat így szólt: "most megdöglesz".
2020. október 11. 08:30 Már 2021-től adómentes lehet a pálinkafőzés A pálinka szabadságharc több mint tízéves küzdelme magyar győzelemmel zárult, az Európai Unió módosította az erre vonatkozó szabályozást, így már jövőre újra adómentes lehet a pálinkafőzés - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2020. szeptember 17. 13:41 Térdre rogyott a pálinkaipar az újabb csapástól Az egyébként is nehéz helyzetben lévő pálinkaágazatot lassan válságba taszítja 2020: a magánfőzés térnyerése, a vendéglátás visszaesése mellett az idén drága és kevés a minőségi gyümölcs, ráadásnak meg ott a népegészségügyi termékadó.
2020. május 20. 10:33 Egyelőre nem téma az adómentes pálinkafőzés Vannak fontosabb témák is napirenden az EU-ban a járvány miatt.
2020. április 5. 13:42 Váltanának a magyar szeszfőzdék, de leküzdhetetlen akadályba ütköztek A jelenlegi járványveszély miatt számottevően megnőtt a kereslet a kézfertőtlenítők iránt, amelyek egyik alapanyaga a tiszta szesz, ami hiánycikk.
2020. március 25. 07:17 Pálinkából főz fertőtlenítőt a polgármester a helyi egészségügy számára Saját, ajándékba kapott pálinkáinak újrafőzésével készít fertőtlenítő alkoholt Ambrus Tibor, Csopak polgármestere.
2020. március 4. 11:02 Eltűnt a magyar pálinka kétharmada az asztalokról A Magyar Pálinka Lovagrend meg is nevezte a felelőst ezért, és javaslatot tett.
2020. január 26. 07:00 Most a szlovének adómentesítenék a pálinkafőzést Ismét fellendült az otthoni pálinkafőzés, Tállai András szerint pedig az unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az adómentes házi párlatkészítés. Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádiónak azt mondta: ehhez a jövedéki adóról szóló uniós irányelvet kellene megváltoztatni, ám ez feltehetően nem kapná meg a szükséges egyhangú támogatást.
2019. október 16. 12:55 Irgalmatlanul sok a feketepálinka, tönkreteheti az egész ágazatot Csak 2019-ben majd' 10 ezer liter gyümölcspárlatot és további 8 ezer liter cefrét foglalt le a NAV. A Pálinka Nemzeti Tanács megelégelte a helyzetet, és most feltartott mutatóujjal kér szót.
2019. szeptember 4. 12:23 Itt a gyümölcs, amelyet enni nem szeret a magyar Dübörög a szilvaszezon, ami annyit jelent, hogy a korai fajtákból már főzik a lekvárt, a pálinkát. A fogyasztói ár alacsonyabb, mint tavaly, a termelők viszont panaszkodnak, hogy nagyon olcsón veszik át a portékájukat a felvásárlók.
2019. augusztus 30. 09:31 Pörögnek a bérfőzdék, nagy az igény idehaza a pálinkára Több mint ötmilliárd forint bérfőzési szeszadó futott be a közkasszába, olvasható a Magyar Nemzetben.
2019. augusztus 9. 05:39 Nincs nagy érdeklődés a legális pálinkafőzésre Szlovákiában Nem mutat túlzott érdeklődést az otthoni pálinkafőzés iránt a szlovákiai lakosság. Dacára annak, hogy az állam erre a '90-es évek óta tartó hosszú tilalom elteltével lehetőséget adott, a szükséges engedélyt mindössze tízen váltották ki az országban. Szakemberek szerint az otthoni szeszfőzés törvényessé tételének folyamata túlbonyolított.
2019. július 14. 20:04 Változhat a népszerű magyar gyümölcs szezonja Kiváló lett idén a kajszibarack termés: a minőség és a mennyiség is nagyon kedvező – mondta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.
2019. május 17. 15:15 Nem sikerült megegyezni az otthoni pálinkafőzés adómentességéről Továbbra sincs egyezség az otthoni pálinkafőzés adómentességéről, noha azzal a tagállamok többsége egyetért - mondta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozását (Ecofin) követően.
2019. április 4. 18:02 Váratlan helyen pusztít a házi pálinka Egy állami szervezet tiltakozik az otthoni pálinkafőzés laza szabályozása az egész ágazatot megöli.
2019. április 3. 08:21 Halállal végződött a közös pálinkázás A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette, egy másik férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt nyújtott be vádiratot, mert a közös pálinkázás során az egyik férfi súlyos koponyasérüléseket okozva ököllel többször megütötte az emiatt eszméletét vesztett sértettet, akihez ezután nem hívtak orvosi segítséget, a sértett az éjszakai órákban elhunyt.
2019. április 2. 13:56 A pálinka kiütötte a disznókat Átvették a közösségi disznóölések helyét a pálinka- és párlatversenyek.
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését