2025. március 23. 16:50 Új irodalmi sorozatot indít a Centrál Színház – Papp János sok részletet elárul Március 24-én költészeti sorozatot indít a Centrál Színház. Minden hónapban egy közkedvelt magyar költő lesz az est vendége.
2025. január 5. 16:08 Lukács Sándor: számomra a költészet teljesen egyenértékű a színészettel Csak néhány hónapja jelent meg a Kossuth-díjas színművész tizedik verseskötete, de már a következő is majdnem kész van. A színész az InfoRádióban elmondta: a színészet anyagot teremt az íráshoz, és közben olyan érzéseket is megélhet, amelyeket másként nem tudna. Beszélt arról is, melyek voltak a legmeghatározóbb élményei az elmúlt több mint ötven évben a Vígszínház társulatának tagjaként.
2023. február 19. 09:39 Kölcsey Ferenc egy eddig ismeretlen versére bukkantak Földesi Ferenc filológus a Himnusz születésének kétszázadik évfordulójára készülve vizsgálta át a költő verskéziratait. Ezek tanulmányozása során találta meg Kölcsey Ferenc eddig nem ismert verstöredékét, ami azért értékes, mert kevés fogalmazvány maradt meg a szerzőtől.
2021. június 13. 19:57 Lackfi János: már évtizedekkel ezelőtt emigráltam Magyarországra Egy bizonyos számú véletlen fölött azért az ember elkezd gyanakodni, lehet, hogy a véletlen az Istennek az egyik fedőneve – mondta Lackfi János költő, író, műfordító az InfoRádió Aréna című műsorában, de az interjúban szó esett a lelki atomreaktor nagymamáról, a gesztenyepüré-utálatról, a hárító alkoholistáról, a fürdőszoba-áriákról, és arról a Magyarországról, ahol „tök jól elvagyunk”.
2020. október 8. 13:10 Magyar származású amerikai költő kapja az irodalmi Nobel-díjat Louise Glücknek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely Stockholmban jelentette be döntését.
2019. március 31. 11:16 Idén is lesz nemzeti versmondó verseny Idén is meghirdeti a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelyre május 1-jéig várják a jelentkezéseket.
2018. június 7. 11:38 Több mint háromszáz új kötet jelenik meg a 89. Ünnepi Könyvhétre Ma kezdődnek az Ünnepi Könyvhét eseményei a Vörösmarty téren, ahol az érdeklődők háromszáznál is több új kötettel találkozhatnak. Az eseményről és a trendekről Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke és Péterfy Gergely, a szervezet igazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
2016. október 17. 20:05 A Svéd Akadémia már nem keresi tovább Bob Dylant Több hiábavaló próbálkozás után a Svéd Akadémia felhagyott az erőfeszítéssel, hogy személyesen is kapcsolatba lépjen az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjével, Bob Dylan amerikai énekes-dalszerzővel, költővel.
2016. július 4. 15:57 Elhunyt Yves Bonnefoy francia költő Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yves Bonnefoy, a francia kortárs irodalom egyik legnagyobb alakja, aki művészettörténészként és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra - közölte szombaton a College de France, amelynek professzora volt.