2018. július 17. 19:01 Nem mindegy, merre dolgozik - akár százezreket is bukhat Akár több mint kétszázezer forint is lehet a bérkülönbség ugyanabban a szakmában.
2018. július 11. 09:33 Reagált a friss inflációs adatokra a Magyar Nemzeti Bank Az infláció csak átmenetileg és külső okok miatt haladta meg a 3 százalékot júniusban - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
2018. július 10. 21:02 2055-re 10 milliárdan lehetünk a Földön Várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben az ENSZ számítása szerint, de a világ népessége már mostanra is meghaladta a 7,6 milliárdot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi, a szerdai népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében. Azt is írták, hogy ugyanakkor mérséklődött a népességnövekedés üteme.
2018. július 10. 09:15 A vártnál jobb inflációs adat jött ki A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban. Előzetesen az elemzők 3,2%-os inflációra számítottak.
2018. július 9. 06:26 Számos mutatóban javult Magyarország az elmúlt évhez képest Több mint ötödével volt kevesebb a regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben, mint egy évvel korábban - ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal "Magyarország statisztikai zsebkönyve, 2017" című kiadványából.
2018. július 6. 09:40 Nőtt az ipari termelés Májusban az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit az áprilisi 7,8 százalékos növekedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a kibocsátás növekedése 3,8 százalékra gyorsult az előző havi 2,9 százalékról - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. július 6. 06:25 Leginkább a szakmunkások mennének külföldre Legnagyobb számban a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett, 20-39 év közötti nőtlen férfiak terveznek külföldi munkavállalást, ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-felméréséből - írta a Világgazdaság.
2018. június 28. 10:41 Tovább csökkent a munkanélküliség A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, 64 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal 69,1 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. június 21. 09:16 KSH: gyorsult a keresetek emelkedése Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. június 20. 08:36 Új népszámlálás lesz Csak 2021-ben tartják, de már most megkezdi a Központi Statisztikai Hivatal az előkészítést.
2018. június 8. 14:45 Történelmi csúcson a munkaerőhiány A feldolgozóiparban a legrosszabb a helyzet, de kritikus ágazat az oktatás és az egészségügy is.
2018. június 8. 09:18 Májusban 2,8 százalékkal drágult az élet Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2018. június 5. 09:36 KSH: a szolgáltatások, a fogyasztás és a beruházások húzták a GDP első negyedévi növekedését A bruttó hazai termék volumene 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az első negyedévben. A szolgáltatások 4,9, a fogyasztás 5,0, és a beruházások 17,1 százalékos növekedése határozta meg a növekedést.
2018. május 31. 13:35 Fordulat a magyar nappalikban: fogy a tévé 2013-ban a háztartások 97,4%-ában volt színes televízió, tavaly ez az arány 94,8%-ra csökkent - derül ki a KSH fogyasztási statisztikájából.
2018. május 29. 09:12 KSH: február-áprilisban nőtt a foglalkoztatottság A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 445 ezer volt, 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. május 23. 19:10 Fontos változás a magyar családok helyzetében Nőtt a 15 év alatti gyermeket nevelő családok száma a 2016-os mikrocenzus, vagyis kis népszámlálás adatai alapján. A részletekről Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának főosztályvezetője beszélt az InfoRádiónak.
2018. május 23. 10:55 KSH: 12 százalék fölött nőttek a keresetek 3 hónap alatt A márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A márciusban és az első negyedévben egyaránt 2,0 százalékos inflációval számolva a reálkereset emelkedése 9,1, illetve 10,2 százalékos volt éves összehasonlításban.
2018. május 18. 06:06 Drámai helyzet a munkaerőpiacon: egyre több a betöltetlen állás - ágazati körkép A szükséges munkaerőnek akár ötöde is hiányzik a magyar munkaerőpiacról. Az építőiparban beruházások csúsznak, a mezőgazdaságban a termés betakarítását akadályozza a hiány. Éves átlagban a munkaerő egy százaléka talál külföldön munkát, ez magas arány. A KSH adatai szerint tavaly év végén 73 ezer betöltetlen állás volt Magyarországon, az előző évhez képest ez több mint 30 százalékos emelkedés.
2018. május 15. 09:06 KSH: 4,4 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 4,4 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. május 14. 09:03 KSH: márciusban magas bázisról csökkent az ipari termelés Márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. Mivel az idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt - erősítette meg hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).