Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Számos mutatóban javult Magyarország az elmúlt évhez képest

Több mint ötödével volt kevesebb a regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben, mint egy évvel korábban - ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal "Magyarország statisztikai zsebkönyve, 2017" című kiadványából.

A magyar statisztikai zsebkönyvet 1958 óta minden évben megjelenteti a Központi Statisztikai Hivatal. Ez az első összefoglaló adatgyűjtemény, amely még az évkönyvet megelőzően jellemzően az egy évvel korábbi adatok alapján készült, tehát most 2018 tavaszán a 2017. évi adatokra alapuló zsebkönyvet jelentettük meg - mondta Kása Katalin, a KSH kiadói főosztályának osztályvezetője.

2018 január elsején 9, 8 millió fő élt Magyarországon.

A KSH főosztályvezetője azt is elmondta, hogy a népesség számát alakító tényezőket is megismerhetjük a zsebkönyvből, és azt is megtudhatjuk többek között, hogy 2017-ben összesen 91 600 gyermek született Magyarországon.

Változások az előző évhez képest

Néhány gazdasági, társadalmi mutatóban mutatkozott változás az előző évekhez képest:

  • Történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, amely 2017-ben a 15-74 éves népességre vonatkozóan 4,2 százalék volt.
  • A foglalkoztatási ráta 59,3 százalékra nőtt.
  • A bruttó átlagkereset 13 százalékkal volt magasabb, mint 2016-ban, 297 ezer forintot ért már el.
  • Közel másfélszer annyi lakás épült 2017-ben, mint egy évvel korábban.
  • A GDP volumene négy százalékkal nőtt.
  • A beruházás volumene közel ötödével emelkedett.
  • Az építőipari termelés majdnem 30 százalékkal nőtt.
  • Magyarország kereskedelmi szálláshelyeit is sokkal több ember látogatta. A bővülés a külföldi vendégéjszakák tekintetében volt a nagyobb.
  • A regisztrált bűncselekmények száma több, mint ötödével volt kevesebb az előző évekhez képest.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×