2025. április 22. 13:43 Három napig vadászgépek lepik el a magyar légteret Délutáni és esti kiképzési gyakorlatokat tart a kecskeméti repülődandár kedden, szerdán és csütörtökön.
2025. április 18. 20:03 Ferencz Orsolya: a magyar űrhajós már májusban elindulhat a Nemzetközi Űrállomásra Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor és tartaléka, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését – számolt be az InfoRádióban Ferencz Orsolya űrkutatási miniszteri biztos.
2025. március 27. 06:00 Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
2025. március 22. 11:27 Civil kormánytisztviselő kezében robbant kézigránát az újdörögdi kiképzésen Egy fiatal lány a baleset életveszélyes állapotban levő sérültje, egy katona is megsebesült. A baleset egy kormányzati tisztviselők részére szervezett kiképzésen történt.
2025. március 21. 17:28 Súlyos baleset történt az újdörögdi katonai gyakorlótéren Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
2025. február 10. 04:21 Meglepő dolog derült ki a kutyák szaglásáról Az ELTE Etológia Tanszékének új, átfogó kutatása betekintést nyújt abba, milyen tényezők befolyásolják a családi kutyák szaglási képességét. Meglepő módon a border collie, amely terelőkutyaként ismert, jobban teljesített egy egyszerű keresési feladatban, mint néhány vadászkutyafajta.
2025. január 17. 18:31 Ferencz Orsolya: a magyar űrprogrammal megvethetjük a lábunkat a nemzetközi űrkutatásban A HUNOR-program egyik hatása, hogy sok szakember tud tapasztalatokat gyűjteni, ami által a nemzetközi térben is elmondható, hogy Magyarország képes lehet űrhajós-válogatásra és -kiképzésre is.
2025. január 3. 07:30 Az alapkiképzés után is járnak a felsőoktatási felvételi többletpontok Új szabályok léptek érvénybe a felsőoktatási felvételi eljárásban, amelyek az eddigieknél még kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak a területvédelmi tartalékos kiképzésben részt vevő fiatalok számára – közölte a honvédelmi miniszter a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló jogszabály módosításával kapcsolatban.
2024. december 28. 18:00 Harctéri stressz kezelésére képeznek ki ukrán katonákat Nagy-Britanniában A londoni védelmi minisztérium szombati tájékoztatása szerint jövőre parancsnoki rendfokozatú ukrán katonatiszteket részesítenek öthetes képzésben a brit fegyveres erők specialistái a hadszíntéri sokk kezelési módozataira.
2024. december 20. 13:18 Tömeges dezertálás: Franciaországban szöktek el az ukrán elit alakulat katonái Kijevi források szerint a 155. gépesített lövészdandár katonáinak majdnem fele megszökött a franciaországi kiképzésük idején.
2024. október 18. 11:35 Jönnek a Gripenek, üzent a honvédség Délután-este kell számítani a vadászgépekre az ország több térségében.
2024. október 16. 19:18 Nagy felajánlás Ukrajnának az F-16-osok ügyében A bukaresti kormány szerdán sürgősségi kormányrendeletet hozott arról, hogy Románia magára vállalta a tavaly novemberben felavatott Fetesti-i Európai F-16-os Kiképzőközpontban (EFTC) felkészítendő ukrán pilóták kiképzésének költségeit.
2024. október 15. 21:07 Több F-16-os vadászgépe van már Ukrajnának, mint amennyit használni tud Ahhoz, hogy bármikor bevethető legyen egy harci repülő, gépenként két-három pilótára lenne szükség, az ukránoknak azonban 18 F-16-osra jut 19 pilótájuk.
2024. október 2. 16:40 Kiderült, lesznek-e magyar katonai tanácsadók Ukrajnában Az EU kibővített formában folytatná az ukrán katonák kiképzését.
2024. szeptember 20. 07:51 Felszállnak a Gripenek, kiképzési gyakorlat következik - képgaléria A gyakorlat idején több városban is megemelkedett zajszintre lehet számítani.
2024. szeptember 16. 14:53 Felszállnak a harci Gripenek Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei hétfő és csütörtök között – közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár a közösségi oldalán.
2024. szeptember 15. 15:46 Hihetetlen magánlégierő gazdája lett egy amerikai vállalkozó Nemrég 46 F/A-18 Hornet harci gépet vásárolt Don Kirlin amerikai üzletember. Már korábban is gyűjtötte a repülőket, de most az a célja, hogy létrehozza a világ legütősebb magán-vadászgépparkját, és nem csak azért, hogy mutogassa a gépmadarakat.
2024. szeptember 13. 09:57 Kína tovább erősíti rendőri jelenlétét más országokban Több ezer külföldi rendőrt képez ki Kína, az érvelés szerint azért, hogy védje más országokban az érdekeit és fellépjen a határokon átívelő bűnözéssel szemben.
2024. szeptember 11. 11:06 A Pentagon úgy véli, Iránban képeztek ki orosz katonákat rakétarendszerek kezelésére Emellett megerősítették azt a hírt is, hogy Irán rövid hatótávú ballisztikus rakétákat adott el az oroszoknak.
2024. szeptember 8. 10:49 Újabb szomszédos országban jön a kötelező sorkatonai szolgálat A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.