2018. május 26. 11:07 Benkő Tibor: a légierő prioritást élvez A csapatszállítók után légideszantolásra alkalmas gépeket is vesz a honvédség, és megkezdődik a hazai fegyvergyártás.
2018. március 28. 13:39 Fegyvereket gyárt majd Magyarország Gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország - jelentette be a Simicskó István honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter.
2018. január 3. 11:07 A budapesti lakásárak még olcsónak számítanak – lapszemle A Magyar Idők a fegyverek korszerűsítéséről és a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezésről ír. A Magyar Nemzet cikke a budapesti lakásárakkal foglalkozik. Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban – írja a Világgazdaság.
2017. december 30. 14:48 Ebben a 16 városban épül először lőtér Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése, és az is megvan, hogy első körben, mely városokban épülhetnek lőterek.
2017. szeptember 5. 20:57 Itt a nagy durranás: 100 lőtér épül Magyarországon Megjelent a lőtérfejlesztési program indításáról szóló határozat.
2017. augusztus 22. 06:45 Ezt jelenti a hazafias nevelés Simicskó István szerint Az 1997-es kiadású Pedagógiai Lexikon alapján definiálta Simicskó István honvédelmi miniszter a hazafias és honvédelmi nevelés fogalmát.
2017. július 20. 21:09 Katonai konvojok vonulnak az utakon Hamarosan visszatérnek állomáshelyükre azok a külföldi katonák, akik a Saber Guardian nemzetközi gyakorlaton vesznek részt a térségben, így újra katonai konvojokra kell számítani az utakon - mondta Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
2017. március 4. 12:08 Őrületes összeget költ Kína a védelmére Kína mintegy hét százalékkal növeli idén védelmi költségvetését - közölte az Országos Népi Gyűlés évenkénti ülésszakának kezdete előtt a törvényhozás szóvivője.
2016. december 15. 06:56 Maradnak a magyar katonák Szomáliában Továbbra is részt vesz a honvédség az EU szomáliai missziójában, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében 2018 végéig.
2016. december 2. 12:09 Több pénzt kapnak a magyar katonák Tovább nőnek a honvédségi dolgozók juttatásai, januártól pedig ismét 5 százalékkal emelkednek a honvédségi illetmények.
2016. november 22. 14:47 Több tízemeletest kiürítenek a XIII. kerületben! Második világháborús gránátot találtak kedden a főváros XIII. kerületében, a Kassák Lajos utcában. Emiatt lezárásokra kell készülni a környéken, ez több panelházat érint - tájékoztatott a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese.
2016. október 27. 07:44 Gripenek kísértek ki a magyar légtérből egy gépet Gripenek kísértek ki egy amerikai civil repülőgépet csütörtök reggel Magyarország légteréből - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
2016. október 17. 16:55 Zajosak lehetnek az éjszakáink keddtől Keddtől éjszakai repüléseket hajtanak végre a Magyar Honvédség pilótái, ami miatt az ország több térségében a megszokottól nagyobb zajhatásra kell számítani - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.
2016. október 12. 06:42 Elektromos sokkolót kapnának a katonai rendészek Elektromos sokkolóval is felszerelné a kormány a katonai rendészeket - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
2016. szeptember 28. 21:57 Simicskó: Európának erőt kell felmutatnia Európának erőt kell felmutatnia, és hatékony válaszokat kell találnia a 21. század legnagyobb biztonsági kihívására, a tömeges bevándorlásra - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
2016. szeptember 20. 18:53 Simicskó: Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás Magyarországon is bármikor bekövetkezhet terrortámadás, ezért egyre több olyan gyakorlatra van szükség, amellyel a biztonságot hatékonyan tudjuk szolgálni - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Újdörögdön.
2016. szeptember 14. 14:40 Simicskó: nem történt mulasztás, vétség a Hortobágyon A hortobágyi tűzszerészbaleset ügyét vizsgáló független bizottság semmilyen mulasztást, hibát, vétséget, elővigyázatlanságot nem állapított meg - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter .
2016. augusztus 19. 12:40 Világháborús robbanószerkezet a MOM Parknál! Lezárták a környéket Feltehetően világháborús robbanótestet találtak Budapesten, a XII. kerületi Alkotás utcában pénteken - közölte Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.
2016. július 30. 18:47 Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit Riasztották a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit szombaton délután, amikor egy Zürichből Hongkongba tartó utasszállító repülőgép nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással.