2017. május 17. 21:38 Felháborodással indult a cannes-i fesztivál Arnaud Desplechin Les Fantomes d'Ismael című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 70. cannes-i filmfesztivál.
2017. május 16. 07:45 Csillagporral és gyémántokkal hintették tele a cannes-i Arany Pálmát A cannes-i filmfesztivál 70. alkalommal nyitja meg kapuit szerdán. Az ünnepi alkalomra ékes külsőt kap a fődíj: az Arany Pálmát 167 gyémánt díszíti majd, mintha csillagporral hitették volna be a szárát és leveleit.
2017. március 31. 21:10 Till Attila: "jó korszakban van a magyar film" A legjobb játékfilmnek járó, Uránia-csillaga nevű fődíjat nyerte el a Tiszta szívvel, Till Attila filmje a bécsi LET`S CEE Filmfesztiválon. A rendező örül az újabb elismerésnek, de az InfoRádiónak elismerte, már nem számolja, hányadik díját nyeri az alkotás.
2017. február 18. 17:32 Enyedi Ildikó filmjét díjazták a Berlinalén A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.
2017. február 15. 15:58 A Berlinalén debütál Török Ferenc fekete-fehér filmje Ma mutatják be a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma programjában Török Ferenc 1945 című filmjét. A történet 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik. A dráma helyszíne egy kelet-magyarországi falu, ahol mindenki a jegyző fiának esküvőjére készül, miközben a korábban elhurcolt zsidók közül néhányan visszatérnek a településre. A film forgatókönyvét Szántó T. Gábor és Török Ferenc közösen írta, az operatőr Ragályi Elemér volt.
2016. november 19. 20:45 Már lehet nevezni a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra Már várják a nevezéseket az év elején elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválra, melyet első alkalommal 2017 tavaszán rendeznek meg Szegeden - tájékoztattak a szervezők.
2016. október 16. 07:53 Nemzetközi Cigány Filmfesztivál lesz Budapesten Mintegy 30 dokumentum-, nagyjáték- és rövidfilmet vetítenek október 21. és 23. között a budapesti Art+Cinema moziban a VII. Romani Film Fest Nemzetközi Cigány Filmfesztiválon, amelynek közönsége kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehet.
2016. szeptember 11. 12:35 Ilyen még nem történt a velencei fesztiválon Egy majdnem négyórás hosszú, fekete-fehér Fülöp-szigeteki filmdrámának ítélte oda a zsűri a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon.
2016. augusztus 27. 06:37 New Yorkban debütál az Oscar-díjas rendező megdöbbentő iraki drámája A szeptember végén kezdődő New York-i Filmfesztiválon debütál Ang Lee háromdimenziós technikával felvett iraki háborús drámája, a Billy Lynn's Long Halftime Walk.
2016. augusztus 14. 16:14 Bolgár film nyert a Locarnói Filmfesztiválon A Godless című bolgár-dán-francia alkotás kapta a hét végén befejeződött 69. Locarnói Filmfesztivál zsűrijének Arany Párduc-díját, a közönségdíjat pedig Ken Loach I, Daniel Blake című filmje vitte el.
2016. július 11. 20:22 Hajdu Szabolcs: a filmünk Magyarországon és külföldön is érvényes Sikerült készíteni egy olyan filmet, amely Magyarországon és külföldön egyaránt érvényesen szól apró emberi dolgokról, és talán segíti a nézőket a hétköznapok túlélésében - mondta Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című film rendezője az M1 aktuális csatornán hétfő este.
2016. július 9. 20:52 Hajdu Szabolcs filmje kapta a fődíjat Karlovy Varyban Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.
2016. július 1. 20:14 Megnyílt az 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál Sean Ellis neves brit rendező Anthropoid című, cseh-brit koprodukcióban készült nagyszabású történelmi filmjének ünnepi bemutatásával megnyílt pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban az 51. nemzetközi filmfesztivál.
2016. július 1. 07:23 Két magyar film is versenyez a filmfesztiválon Karlovy Varyban Ma kezdődik az 51. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Sean Ellis brit rendező Anthropoid című, második világháborús történelmi filmjének ünnepi bemutatójával.
2016. június 30. 06:20 Magyar alkotások is indulnak a lengyel filmfesztiválon Fekete Ibolya, Szász Attila, Varga Ágota és Almási Tamás filmjei versenyeznek a 45. lubuskói nyári filmnapokon, a lengyelországi Lagówban - tudatta a Magyar Nemzeti Filmalap.
2016. június 21. 18:24 Oscar-díjra jelölhetik a magyar rövidfilmet Az Oscar-díjra is jelölhetővé vált Deák Kristóf "Mindenki" című rövidfilmje, miután a múlt héten elnyerte a tokiói Short Shorts Fesztivál nagydíját, valamint a nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját.
2016. május 21. 08:47 Megbukott Sean Penn filmje Cannes-ban A sajtóvetítésen kihuhogták, az első kritikák pedig egyöntetűen lehúzták Sean Pennnek a libériai polgárháborúban két humanitárius orvos közötti szereleméről szóló The Last Face című filmjét, amelyet pénteken mutattak be a 69. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.
2016. május 17. 20:26 Megvan az első nagy csalódás Cannes-ban Olivier Assayas francia filmrendező okozta az első nagy csalódást kedden a 69. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában. A Personal Shooper című angol nyelven forgatott thrillert a sajtóvetítésen kifütyülték az újságírók.
2016. április 1. 06:48 Megkezdődött a Cifra-2 Magyar Filmfesztivál A Swing című romantikus filmvígjáték bemutatásával csütörtök este Moszkvában megkezdődött a hazai mozgóképipar legújabb produkcióit bemutató Cifra-2 Magyar Filmfesztivál.