2022. július 5. 15:18 Megölhette nevelt lányát, hallani sem akar a nyomozásról A diósjenői horror mögött egy messzire nyúló családi konfliktus képe rajzolódik ki.
2022. július 5. 08:24 Késsel fenyegetett egy gyereket egy autóbuszon – képek A vádlottnak ezen felül négy ittas járművezetésért is felelnie kell.
2022. július 4. 12:10 Átszúrva a karját, a mellkasában állt meg a penge – kép A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt azzal a 31 éves salgótarjáni férfivel szemben, aki egy utcai dulakodásnak oly módon vetett véget, hogy a verekedés egyik résztvevőjét a karján át mellkason szúrta.
2022. július 4. 10:30 Tizenhárom év után a testvér talált a csontokra, a nevelőapa végezhetett a lányokkal Két lánytestvér eltűnési ügye oldódhat meg, miután a Nógrád megyei Diósjenőn egy holttestre bukkantak.
2022. július 4. 10:16 Itt a vádemelés a vértesszőlősi katonai helikopteres mentőakció ügyében A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat az állami légi jármű parancsnoka (egyben pilótája) ellen a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.
2022. július 3. 07:00 Budapesten elfogták a csomagautomaták rémét – videó A kispesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki több csomagautomatát is feltört Budapesten és a környezékén: a tolvaj a lopások alkalmával közel négymillió forint kárt okozott.
2022. július 2. 21:00 Ékszerboltot raboltak ki, 13 évvel később feladták magukat Tavaly nyáron jutottak a rendőrök fontos információhoz, idén már az egyik azonosított tettes elfogását szervezték meg.
2022. július 1. 12:10 Védett hüllőkkel kereskedett Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hamis származási igazolással természetvédelmi oltalom alatt álló hüllőket értékesített Hollandiába – közölte a Bács-Kiskun Megyei Ügyészég csütörtökön.
2022. június 30. 17:32 Vádemelés a törökszentmiklósi repülős baleset ügyében Ketten sérültek meg a tavalyi balesetben, a pilóta bíróság elé állhat.
2022. június 30. 14:50 Még a feleségét is palira vette az „áltábornok” - döbbenetes bűnügy Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy 53 éves férfi ellen, aki a feleségét is átverve, magát tábornoknak kiadva mintegy 150 millió forintot csalt ki több sértettől különböző előnyök ígéretével.
2022. június 30. 10:30 Halálra verte ismerősét egy férfi Szegeden Az ügyészség indítványozta az elkövető letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.
2022. június 30. 07:25 Semmilyen módon, soha nem szabadulhat Salah Abdeslam Tényleges életfogytiglani szabadságvesztést tartalmaz az ítélet a 2015. november 13-i, 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagjával szemben.
2022. június 30. 07:12 R. Kelly példátlan börtönbüntetést kapott Bűnösnek találták szexuális zaklatás tárgyában.
2022. június 29. 17:18 Életveszélyes sérüléseket okozott a barátnőinek egy férfi Első fokon 12 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki fiatalkorúként barátnőinek életveszélyes sérülést okozott.
2022. június 29. 11:02 Kiránduló családra támadtak Siófokon A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki Siófok központi részén támadt rá társaival egy kiránduló családra.
2022. június 28. 20:02 Tizenkét éve rabolt Budapesten, most utolérheti a végzet Tudta, hogy egy vállalkozó otthon tartja a bevételt - a vád szerint addig ütötte és fenyegette, amíg megkapta.
2022. június 28. 13:57 Újabb bírósági döntés a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében Perújítást rendeltek el, miután egy új tanú jelentkezett - ez ügyben határozott most a bíróság. Az ügyész fellebbezett.
2022. június 28. 09:19 Intim képeket zsarolt ki egy férfi kislányoktól Vádat emeltek egy férfi ellen, aki álprofilok mögé rejtőzve kislányoktól próbált szexuális tartalmú képeket, videókat szerezni – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség kedden.
2022. június 27. 22:03 Hogy lehet valakinél ennyi kábítószer? Nem pár gramm vagy fél kiló volt a párnál.
2022. június 27. 14:22 Öt rendőr is fegyelmit kapott az aszódi kettős gyilkosság miatt Lezárult a vizsgálat, az ORFK közölte az eredményét.