Infostart.hu
eur:
361.91
usd:
311.34
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Ötszázasokból fabrikáltak húszezreseket, most buktak le

Hallatlan bűncselekményről számolt be a Fővárosi Főügyészség.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 40 éves nő ellen, aki egy pénzhamisító bűnbanda tagjaként hamisított húszezer forintos bankjegyeket hozott forgalomba társaival együtt.

A vádhatóság azt közölte, hogy egy 49 és egy 39 éves férfi még 2019-ben - informatikai és egyéb eszközök segítségével, valamint vegyi módszer alkalmazásával - valódi 500 forintos bankjegyekből hamisított 20 ezer forintos bankjegyeket készített, amelyeket ezután értékesített.

A két pénzhamisító ezzel a módszerrel legalább ötszáz hamisított 20 ezer forintos bankjegyet készített, és társaik révén legalább ugyanennyi hamisított bankjegy került forgalomba. A hamisítványok megtévesztésre alkalmasak voltak - írta a főügyészség.

A hamisítványok forgalomba hozatalában vett részt a 40 éves nő is, aki 2019 februárja és áprilisa között - az akkori élettársával közösen - legalább 46 alkalommal hozott forgalomba, illetve kísérelt meg forgalomba hozni hamisított húszezrest.

A hamis pénzt általában kisebb értékű vásárlások során használták fel Budapesten, valamint Pest megyei településeken. Jellemzően dohányboltokban, gyorséttermekben, drogériákban, gyógyszertárakban, de cukrászdában, zöldségesnél és virágboltban is fizettek a hamisított húszezresekkel.

A vásárlások után visszajáró összegből a páros bankjegyenként 12 ezer forintot adott át annak a bűntársnak, akitől a hamisított bankjegyeket megszerezték, a fennmaradó összeget megtarthatták. Ezáltal - a vásárolt termékek értékét is beleszámítva - legalább 300 ezer forint haszonra tettek szert - fűzték hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a 40 éves nőt folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást is indítványoz. A vádiratban szerepel egy 27 éves férfi is, aki 2019 márciusában hamisított húszezressel próbált fizetni egy budapesti dohányboltban, esetében pénzhamisítás kísérlete a vád.

Az ügyhöz kapcsolódóan további tíz bűntársuk - köztük a két pénzhamisító - ellen már korábban vádat emeltek - írták.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×