Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Kerti szerszámok – ásó, csákány, bozótvágókés – egy fészernek támasztva.
Nyitókép: Getty Images/FG Trade

Csákánnyal felfegyverkezve indul, hogy végezzen a volt párjával

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly nyáron többször megöléssel fenyegette korábbi élettársát és az asszony lányát. A gyanúsított egyik este magához vett egy csákányt, majd azzal egykori párjához indult azért, hogy megölje őt. A háznál összetalálkozott volt élettársa egyik férfi ismerősével.

A gyanúsított a csákánnyal fejbe akarta vágni a férfit, azonban elvétette, így a nyelével találta el a fejét. A sértett férfi könnyebb sérülést szenvedett – írták.

A férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A főügyészség a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelt – tudatta az ügyész.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×