Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
324.35
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Police.hu

Nem úszhatják meg annyival a focista gyilkosai, mint gondolták

Súlyosítást indítványoz az ügyészség Katzenbach Imre megölése ügyében.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azt közölte pénteken, hogy a másodfokú eljárásban a néhai focista életére törő mindhárom elkövető szabadságvesztésének súlyosítását indítványozta.

Közleményükben felidézik: a Fővárosi Főügyészség 2022-ben emelt vádat három középkorú férfi ellen a 2009-ben elkövetett emberölés miatt. A Fővárosi Törvényszék 2025. április 7-én kimondta az elkövetők bűnösségét élet elleni bűncselekményben, és elsőfokon életfogytiglani fegyházra ítélte őket azzal, hogy a bűncselekmény felbujtója és egyik végrehajtója 25 év, míg a másik végrehajtója 27 év után bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a sértett elszámolási vitába keveredett a későbbi felbujtóval. A vita tárgya az volt, hogy bűncselekményből származó 500 millió forint készpénzzel a sértett nem tudott elszámolni, mert abból több száz millió forintot elsikkasztott. A sértett üzlettársa ezért elhatározta, hogy megöleti őt. Megbízott két embert, akik anyagi ellenszolgáltatásért elvállalták a sértett megölését, amit gondosan meg is terveztek. Egy erdős területen sírt ástak, közvetítő segítségével a helyszínre csalták a sértettet, s amikor kiszállt az autóból, az egyik bűntárs lefogta, míg a másik egy csákánnyal háromszor fejbe ütötte az áldozatot, aki belehalt sérüléseibe. Az elkövetők elásták a holttestet, amely több mint egy évtizeddel később, 2020. október 22-én került elő.

A törvényszék ítélete ellen az elsőfokon eljárt ügyész az elkövetők későbbi feltételes szabadságra bocsátásáért fellebbezett, az ügyvéd elsődlegesen felmentésért.

A másodfokon eljáró Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított másodfokú indítványával a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta és a védelmi fellebbezések elutasítását kezdeményezte.

A három vádlott letartóztatásban várja a fellebbviteli eljárás befejezését - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×