Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
324.5
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Táppénzzel csalt, és négy hónapig nem járt be a munkahelyére egy győri nő

A nő a hamis iratok benyújtásával becsapta munkáltatóját, ráadásul 667 710 forintos vagyoni hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének.

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki 2023-ban négy hónapon át hamis orvosi iratokat felhasználva nem járt be dolgozni győri munkahelyére – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a 34 éves nő 2023 augusztusától novemberig – egy-egy nap kivételével – nem ment be a munkahelyére. Távollétének igazolására az általa létrehozott, egy orvosi rendelő nevét tartalmazó e-mail címről valótlan tartalmú iratokat küldött a munkáltatója e-mail címére.

A nő által benyújtott iratok azért voltak valótlan tartalmúak, mivel azokat nem az igazolásokon benyújtott orvos készítette.

A nő az iratok benyújtásával becsapta a munkáltatóját, és összesen 667 710 forintos vagyoni hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének.

A járási ügyészség költségvetési csalással, valamint több rendbeli közokirat-hamisítással vádolta meg a nőt, és indítványozta, hogy a Győri Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×